Chávez megnyerte a venezuelai népszavazást

Vágólapra másolva!
Megerősítették tisztségében elnöküket a venezuelaiak a vasárnapi népszavazáson. Hugo Chávez maradására a polgárok 58,25 százaléka szavazott. A visszahívó népszavazást az ellenzék kezdeményezte, akik szerint az elnök diktatórikus eszközökkel kormányoz, és rossz gazdaságpolitikát követ.
Vágólapra másolva!

Hugo Chávez, Venezuela jelenlegi elnöke nyerte az országban vasárnap tartott népszavazást, melyen esetleges visszahívásáról döntöttek. A hivatalos végeredmény szerint Chávezz maradására a polgárok 58,25 százaléka, távozására pedig 41,74 százaléka szavazott.

A népszavazást a venezuelai ellenzék kezdeményezte, akik diktatórikus kormányzással és rossz gazdaságpolitikával vádolják az elnököt. Támogatói szerint viszont Chávez az első vezető, aki szívén viseli a szegények ügyét - jelentette a BBC.

A hatalmas érdeklődés - közel 8 és félmillió ember szavazott - és a szavazóhelyiségek előtt kialakuló hosszú sorok miatt a szavazást először helyi idő szerint este nyolc óráig hosszabbították meg, ám utóbb éjfélig nyitva tartották a szavazóhelyiségeket. Több helyen akkora volt a sor, hogy éjfél után is engedélyezték a szavazást.

A választást ellenőrző nemzetközi megfigyelők egyike, Jimmy Carter volt amerikai elnök meglepődött a szavazók nagy számán. "Ez a legnagyobb részvételi arány, amellyel valaha is találkoztam" - közölte.

A szavazás napja döntően nyugodtan telt, csak kevés helyről érkezett hír erőszakos eseményekről. Caracas egyik szegénynegyedében például egy nő életét vesztette, és több tucat ember megsérült, amikor lövöldözés tört ki egy szavazóhelyiség előtt.

A többség azonban nyugodtan várta, hogy sorra kerüljön, az esetenként több kilométeres sorokban. A szavazás főként azért haladt lassan, mert mindenkinek elektronikusan rögzítették ujjlenyomatát, hogy megakadályozzák a kétszeri voksolást.

A 48 éves Hugo Chávez egykori ejtőernyős alezredes 1992-ben államcsínnyel döntötte meg Carlos Andrés Pérez elnök hatalmát, majd 1998-ban győzött az elnökválasztásokon, 2002-ben pedig újraválasztották. 2002-ben rövid időre sikerrel űzték el a hatalomból egy általános sztrájkot és zavargásokat követő katonai puccs során. Ellenfelei szerint azonban választási ígéreteiből alig valamit teljesített, a szegénységet, a munkanélküliséget és a bűnözést nem sikerült csökkentenie, ráadásul kubai típusú rezsim kiépítésén fáradozott. Az elűzött elnök támogatói azonban hatalmas szimpátiatüntetéseken követelték - és el is érték - visszatérését.