Műkincslopásért halálra ítéltek egy kínai tisztségviselőt

Vágólapra másolva!
Kína történetének legnagyobb műkincslopása miatt halálra ítélték a nemzeti kulturális örökség egykori legfőbb illetékesét, Li Haitaot.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint az egykori állami tisztségviselő az ősi Csengde császári palotájából lopatott el 259 műtárgyat, amelyekösszértéke 460 ezer dollárra (mintegy 100 millió forint) becsülhető. Az Új Kína hírügynökség jelentése szerint a halálos ítéletet a Pekingtől északra fekvő császárvárosban a hét végén hirdette ki a bíróság.

Li Haitaót tavaly, hosszas nyomozás után tartóztatták le. Az eljárás 2002-ben kezdődött, azután, hogy a Christie's aukciós ház egy hongkongi árverésén olyan kínai műtárgyak kerültek kalapács alá, amelyek a pekingi Palotamúzeum leltárjában szerepeltek. A vizsgálat kiderítette, hogy az elmúlt években nemzeti tulajdonban lévő műtárgyak százai tűntek el, köztük több száz éves festmények, porcelánok, más egyedi régiségek. A nyomozás során megállapították, hogy a tárgyak eltüntetésében múzeumi alkalmazottak és bűnbandák működtek közre - hivatalos személyek megbízásából. A csengdei bírósági tárgyaláson bebizonyosodott, hogy az ellopott műtárgyak helyére Li másolatokat csempésztetett. A rendőrség illetékese azt vallotta a bíróság előtt, hogy a korrupt állami hivatalnok a leleplezés előtt hamisított útlevéllel megpróbált külföldre szökni.