Robbantottak egy thaiföldi piacon

Vágólapra másolva!
Egy ember meghalt, és legalább 25-en megsérültek, amikor pokolgépet robbantottak egy zsúfolt thaiföldi piacon, az ország déli részén. A merénylet egy nappal a thai miniszterelnök térdségbe tervezett látogatása előtt történt.
Vágólapra másolva!

Motorkerékpárra szerelt pokolgép robbant egy zsúfolt falusi piactéren Thaiföld déli, főként muzulmánok lakta vidékén csütörtökön. A robbantásban egy ember életét vesztette, legalább 25-en megsérültek, köztük katonák, rendőrök és iskolás gyerekek, akik egy díszfelvonuláson vettek részt. A sérültek közül hatnak válságos az állapota - közölte a helyi rendőrség.

A merényletet egy nappal Thakszin Sinavatra miniszterelnök térségbe tervezett látogatása előtt követték el. Bangkokban a muzulmán szakadárokat teszik felelőssé a térséget uraló erőszakért, amelyben az év eleje óta már több mint 280 ember veszítette életét.

Az ország déli részén élő muzulmánok ugyanakkor azt vetik a központi kormány szemére, hogy az hátrányos megkülönböztetést alkalmaz velük szemben az ország többségét alkotó buddhistákhoz viszonyítva, elsősorban a munka- és tanulási lehetőségeket illetően.