Még mindig élelem nélkül a túszok

Vágólapra másolva!
Pénteken kora reggel folytatódtak a tárgyalások az orosz illetékesek és az észak-oszétiai Beszlan egyik iskoláját megszállva tartó túszejtők között. Egyelőre nem tudták elérni, hogy élelmet és vizet juttassanak az épületben fogva tartott gyermekeknek. A kiszabadult édesanyák szerint a túszok száma eléri az ezret is. Hivatalosan is megerősítették, hogy a terroristák Csecsenföld függetlenségét kérik a gyerekek életéért cserébe.
Vágólapra másolva!

A terroristák hol géppisztolyból, hol aknagránáttal tüzelnek az iskolából. A csütörtök esti két erős, aknagránát okozta robbanás után a helyi válságstáb munkatársai beszélni tudtak velük, s azzal magyarázták a lövéseket, hogy mozgást észleltek a közelben.

Alexandr Dzaszohov észak-oszét elnök pénteken délelőtt először erősítette meg hivatalosan, hogy a túszejtők Csecsenföld függetlenségét követelik a túszok életéért cserébe. Csecsenföldön 1994 óta két háború dúlt a helyi függetlenség-pártiak és az oroszok között. Az ország nagyobbik része orosz megszállás alatt van, de a gerillaháborút folytató szeparatisták rendszeresen megtámadják az orosz erőket.

Lev Dzugajev, az észak-oszét elnök hivatalának egyik vezetője azt közölte, hogy a fegyvereseket sikerült megnyugtatni. "Amíg van lehetőség a megállapodásra, addig erőszak alkalmazásáról szó sem lehet. Az csak a legvégső esetben következhet be, és egyelőre nem számolunk vele" - mondta Dzugajev.

A fegyveresek továbbra se hajlandók élelmet beengedni az épületbe. Ennek ellenére az iskolához folyamatosan friss ennivalót szállítanak, remélve, hogy a terroristák egyszer csak jobb belátásra térnek, és megengedik, hogy a második napja fogva tartott túszok enni kapjanak.