Megnőtt a két francia túsz kiszabadulási esélye

Vágólapra másolva!
A két túszul ejtett francia újságíró kiszabadulási esélye megnőtt azzal, hogy a túszejtők átadták őket egy másik csoportnak. Korábbi hírek arról is beszámoltak, hogy akár ki is végezhetik a két túszt, ám a mai fordulat jelentős változást hozott, és akár hamarosan szabadon is engedhetik a két személyt. Francia újságírók és politikusok óvatosan, de bizakodóan nyilatkoznak az ügyről. Jacques Chirac szerint az ügy komoly francia diplomáciai kérdésekre adhat választ.
Vágólapra másolva!

Azzal, hogy a francia túszokat az Iraki Iszlám Hadsereg nevű csoport átadta egy szunnita ellenzéki gerillacsoportnak, megnőtt az esélye annak, hogy a közeljövőben elengedik a két francia újságírót.

A francia újságírókat először fogva tartó Iraki Iszlám Hadsereg előbb azzal fenyegetőzött, hogy kivégzik a két túszt, ha Párizs nem vonja vissza azt a törvényt, amelyben - egyéb vallási szimbólumokkal együtt - a moszlim lányok fejkendőjét is kitiltották az állami iskolákból.

Azzal a fordulattal, hogy most már a szunitta ellenzéki gerillacsoport tartja fogva a két francia újságírót, többen úgy vélik, hogy igencsak csökkent annak a veszélye, hogy kivégezzék a két túszt, sőt egyre inkább úgy tűnik, hogy akár hamarosan el is engedik őket.

A franciák óvatosan nyilatkoznak a pozitív fordulatról

Jean de Belot, a Le Figaro című francia lap - ahol egyébként az egyik túszul ejtett francia újságíró is dolgozik - szerkesztője kedvező fordulatnak nevezte a hírt, ám közölte, hogy semmilyen garancia nincs Christian Chesnot és Georges Malbrunot szabadon bocsátására.

A hírt egyébként Renaud Donnedieu de Vabres kulturális és kommunikációs miniszter is megerősítette.

Charles Lambroschini, szintén a Le Figaro lap munkatársa reméli, hogy a túszokat már pénteken vagy szombaton szabadon engedik.

Dominique de Villepin francia belügyminiszter "pozitívnak" nevezte a dolgok alakulását, és elmondta, hogy mindez a francia kormánynak is reményt adott.

A túszok ügye egyben diplomáciai ügy is

Jean-Pierre Raffarin francia miniszterelnök a túszdrámát azért nevezte különösen veszélyesnek, mivel Párizs számára ez egy diplomáciai "megmérettetés" a közel-keleti tárgyalásokkal kapcsolatban. A miniszterelnök szerint is pozitívan alakulnak a túszdrámával kapcsolatos tárgyalások, ám ő is kijelentette, hogy senki sem lehet biztos abban, hogy jól is fognak befejeződni.

Jacques Chirac francia kormányfő is hangsúlyozta a túszul ejtett újságírók ügyével kapcsolatos diplomáciai tárgyalások fontosságát, mivel korábban a tárgyalások a közel-keleti vallási és politikai vezetőkkel nem hoztak jelentős eredményeket.

Ijad Allavi iraki miniszterelnök elmondta, hogy a francia túszdráma is azt mutatja, hogy Párizs most már láthatja, ő sem maradhat ki a világot egyre sújtó terrorizmusból, annak ellenére, hogy Franciaország nem vett részt az iraki háborúban.