Rendszertelen lövöldözés az észak-oszétiai iskolánál

Vágólapra másolva!
Az észak-oszétiai Beszlan egyik iskoláját szerda óta megszállva tartó fegyveresek rendszertelenül ki-kilőnek az épületből, s az utóbbi órákban megsebesítettek egy rendőrt. Közben folytatódnak a tárgyalások a terroristákkal, akiket még nem sikerült rábírni, hogy élelmiszerrel lássák el túszaikat, melyek többsége iskoláskorú gyermek.
Vágólapra másolva!

A terroristák hol géppisztolyból, hol aknagránáttal tüzelnek. A csütörtök esti két erős, aknagránát okozta robbanás után a helyi válságstáb munkatársai beszélni tudtak velük, s azzal magyarázták a lövéseket, hogy mozgást észleltek a közelben.

Lev Dzugajev, az észak-oszét elnök hivatalának egyik vezetője azt közölte az újságírókkal, hogy a fegyvereseket sikerült megnyugtatni. "Amíg van lehetőség a megállapodásra, addig erőszak alkalmazásáról szó sem lehet. Az csak a legvégső esetben következhet be, és egyelőre nem számolunk vele" - mondta a helyszínen tartózkodó tudósítóknak Dzugajev. Dzugajev elmondta azt is, hogy pénteken kora reggel a lövöldözések ellenére folytatódnak a tárgyalások a terroristákkal.

A hivatalnok elmondta, hogy a fegyveresek továbbra se hajlandók élelmet beengedni az épületbe. Ennek ellenére az iskolához folyamatosan friss ennivalót szállítanak, remélve, hogy a terroristák egyszer csak jobb belátásra térnek, és megengedik, hogy a második napja fogva tartott túszok enni kapjanak.