Schwarzenegger szerint Ausztria szocialista ország volt

Vágólapra másolva!
A történelem további tanulmányozását ajánlotta az osztrák belügyminiszter Arnold Schwarzeneggernek, Kalifornia kormányzójának, aki a Republikánus Párt jelöltállító konvencióján azt mondta: 1968-ban "a szocializmusból" távozott a szabad világba, és gyermekkorában szovjet tankokat látott a szülőföldjén.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Schwarzenegger tankokra emlékszik gyerekkorából

A kaliforniai kormányzó George Bush elnök támogatójaként szólalt fel a Republikánus Párt rendezvényén, ahol visszaidézve emlékeit elmondta: amikor a szovjetek elfoglalták Ausztriát a második világháború után, tankokat látott az utcán. Elmondta, hogy szereti Ausztriát, de gyermekként látta, ahogyan a hazája szocialista országgá vált a szovjetek távozása után.

Osztrák szakértők ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy Stájerországban, ahol Schwarzenegger felnőtt, soha nem láthatott szovjet tankokat. Stájerországban mindössze három hónapig voltak orosz katonák, majd a tartomány 1945 júliusától a brit felügyeleti zónához került. A későbbi kormányzó 1947-ben született.

Schwarzenegger mindössze 8 esztendős volt, amikor a külföldi csapatokat kivonták Ausztriából. Amikor a testépítő világbajnok Amerikába távozott 1968-ban, akkor éppen a jobboldali Osztrák Néppárt kormányzott Ausztriában Josef Klaus vezetésével - írja a CNN.