Nem pénzelik már a sanghaji gyermekteleneket

Vágólapra másolva!
Sanghajban eltörölték a "gyermektelenségi" prémiumot, vagyis a gyermektelen családok nem kapnak többlettámogatást. Sanghajban tizenegy éve csökken a lakosság, ezért tavaly óta már másodízben enyhítenek az amúgy nagyon szigorú kínai családpolitikai intézkedéseken.
Vágólapra másolva!

Kína legnépesebb városában, Sanghajban eltörölték a gyermektelenségi prémiumot, vagyis nem jár juttatás azoknak a pároknak, amelyek egyáltalán nem vállalnak gyermeket. Eddig a gyermektelen párok kétszer akkora pótlékot kaptak, mint az egygyermekesek. A törvény enyhítésének egyik oka, hogy a nagyváros népessége már tizenegy éve folyamatosan csökken. Másrészt a város vezetősége már tavaly is hozott módosító rendeletet a családtervezési törvény humánusabbá tételére. Ugyanis a törvény arra ösztönözte a nőket, hogy várjanak a gyerekvállalással, és csak miután a "gyerektelenségi" pótlékból megfelelő életkörülményeket tudtak teremteni, akkor szüljenek. Ez általában már az ideális gyermekkihordási koron túl történt. Ilyen korban már a szülés mind az anyának, mind a gyermeknek jóval veszélyesebb.

Sanghaj 2003-ban már enyhítette az "egy család, egy gyerek program" néven elhíresült családszabályozási törvényeket. A 2003-as rendelkezés előtt minden családnak csak egy gyermekig jártak a kedvező szociális juttatások. Sőt, ha a szülők elváltak, akkor az új házasságukban sem vállalhattak újabb gyereket. Ha mégis ezt tették, kemény pénzbüntetést kellett fizetniük. Ezt a megkötést oldották fel tavaly, mert egyre nagyobb problémát jelent a városnak a lakosság elöregedése. A nyugdíjasok már nem tudtak a gyerekeik, illetve unokáik támogatására támaszkodni.

Általánosságban elmondható Kína születésszabályozó programjáról, hogy a városokban jóval sikeresebb volt, mint vidéken. Ez is magyarázza, hogy miért nincs sok hasonló enyhítő intézkedés a vidéki tartományokban.

Kína népesedési robbanása Mao alatt indult meg. Az első összefogott, egész nemzetre kiterjedő családtervezési program az 1960-as, 70-es években kezdődött. A népesség hirtelen növekedése éhínséggel és munkanélküliséggel fenyegetett, ezért vezették be a szigorú családpolitikai intézkedéseket. Dicséretesnek tartotta az ENSZ, hogy elsősorban nem abortuszközpontú a rendszer, hanem inkább a családtámogatásra alapoz. Vagyis pótlékokkal, könnyebb lakásszerzési lehetőséggel kedvez az egygyermekes családoknak.

Ennek ellenére voltak botrányok, miszerint a második gyerekükkel terhes nőket pszichológiai nyomással vagy akár erőszakkal is kényszerítették az abortuszra. Emiatt Amerika meg is vonta saját támogatását az országtól.

2003-ra Kína lakossága 1,292 milliárd lett, sikerült visszafogni a népesség növekedését. Ez a program pozitív oldalához tartozik, ám vannak hátulütői is a kínai társadalom számára.

Többek között a fent említett elöregedő népesség veszélye, illetve a nemi arányok eltolódása a társadalomban. Gyakran előfordul, hogy mivel csak egy gyerek születhet, a családok a fiú utódot részesítik előnyben, és az anyák csak akkor tartják meg magzatukat, ha fiút várnak.