Újra megműtötték a holland miniszterelnököt

Vágólapra másolva!
Újabb sebészeti beavatkozáson esett át pénteken Jan Peter Balkenende holland miniszterelnök, akinek jobb lábát egy makacs fertőzés támadta meg - adta hírül a holland kormány tájékoztatási hivatala.
Vágólapra másolva!

Balkenende a gyógykezelés miatt csütörtökön nem találkozhatott Gázi Adzsíl al-Jáver ideiglenes iraki elnökkel, és még legalább egy hétig kórházban kell maradnia - olvasható a miniszterelnök állapotáról kiadott közleményben.

A holland miniszterelnök kedd óta nyomja a kórházi ágyat szülővárosában, Capelle aan den Usselben. Nem vehet részt a költségvetési vitán sem, amelyet Hollandiában hagyományosan szeptember harmadik keddjén tartanak, továbbá mellőznie kell több találkozót külföldi vezetőkkel, minthogy ebben a félévben Hollandia tölti be az Európai Unió elnökének tisztét.

Balkenendét először csütörtökön operálták meg, egy fertőzött szövetet távolítottak el lábából, amelyet nem lehetett antibiotikummal kezelni.