Vágólapra másolva!
Több mint 600 ember vesztette életét Haitin a Jeanne trópusi vihar miatt, de a hatóságok további áldozatokra számítanak. A heves esőzések miatt kiáradt folyók hatalmas területeket öntöttek el, komoly károkat okozva a mezőgazdaságban. Az ország leginkább sújtott északi részén emberek tízezrei maradtak ivóvíz és élelem nélkül.
Vágólapra másolva!

A Jeanne trópusi vihar több mint 600 halálos áldozatát számlálták már össze Haitin helyi idő szerint hétfő estig - közölte a karibi szigetországban szolgálatot teljesítő ENSZ-misszió szóvivője.

Toussaint Kongo-Doudou szerint egyedül Gonaives kórházában ötszáz holttestet számláltak össze. Haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben 56 ember halt meg. A szóvivő az ENSZ-misszióval együttműködő emberbaráti szervezetektől kapott tájékoztatásra hivatkozva közölte ezen adatokat. Kongo-Doudou szerint azonban az áldozatok száma még tovább nőhet. "A vízszint magas. Ahogy elvonul az ár, várhatóan további holttesteket találunk" - mondta.

Az említett két városon kívül Chansolme-ban 18, Gros-morne-ban 14, Pilate-on 9, Ennery-ban pedig 8 halálos áldozata van a viharnak. A múlt pénteki-szombati viharral járó esőzések nyomán megáradt folyók nagy területeket árasztottak el, hatalmas károkat okozva. Az ültetvények nagy részén elpusztult a termés, az ár állatok és gépjárművek sokaságát sodorta el.

A leginkább sújtott térség legnagyobb városában, Gonaives-ben 80 ezer ember maradt ivóvíz és élelem nélkül. A kórházak figyelmeztettek, fogytán vannak a kötszerek és a gyógyszerek is. Helyi lakosok beszámolói szerint az ítéletidő teljesen váratlanul érte őket.

A Haitival szomszédos Dominikai Köztársaságban 11, a Bahama-szigeteken 9, Puerto Ricóban 2 ember vesztette életét a Jeanne miatt. A Jeanne - a Charley, a Frances és az Ivan után - már a negyedik pusztító trópusi vihar az idén a karib-tengeri térségben, és már alakul az ötödik is az Atlanti-óceán fölött.

[origo]/MTI