Megtalálták a lefejezett amerikai túsz holttestét

Vágólapra másolva!
Megtalálták az Irakban lefejezett amerikai túsz holttestét - közölte hétfőn egy washingtoni tisztségviselő. A neve elhallgatását kérő tisztségviselő elmondta, hogy Eugene Armstrong építési vállalkozó tetemeként azonosították a lefejezett férfi holttestet.
Vágólapra másolva!

A túsz lefejezését az Abu Muszab az-Zarkávi vezette at-Tauhíd val-Dzsihád (Egyistenhit és Szent Háború) szervezet jelentette be hétfőn internetes közleményben. A szervezet videót is bemutatott a kivégzésről. A kilencperces felvétel hitelessége megbízhatóan nem ellenőrizhető, de annak a terroristának a hangja, aki a narancssárga overálba öltöztetett, bekötött szemű, zokogó túsz mögött állva a kivégzésről szóló közleményt felolvassa, állítólag hasonlít a csoport jordániai vezetőjének korábbi közleményein hallott hanghoz.

A szélsőséges szervezet azt hangoztatta, hogy a kivégzést azért hajtotta végre, mert az Irakot megszálló amerikai erők nem teljesítették az iraki börtönökben fogva tartott nők elengedésére vonatkozó követelését. A túszejtők múlt szombaton két napot adtak erre az amerikai hatóságoknak. A szélsőséges csoport hétfői közleményében egyúttal a fogságában lévő másik két túsz - az amerikai Jack Hensley és a brit Kenneth Bigley - közelgő kivégzésével fenyegetőzött arra az esetre, ha követeléseit továbbra sem teljesítenék.

Eugene Armstrongot és két társát múlt csütörtökön rabolták el az iraki főváros Manszúr nevű negyedében lévő szállásukról.