Tizenkét évet kapott a ferihegyi busz robbantója

Vágólapra másolva!
Tizenkét év börtönbüntetéssel sújtották a német Andrea Klumpot, akit azzal vádoltak, hogy robbantásos merényletben vett részt Magyarországon. 1991-ben egy zsidó kivándorlókat szállító buszt próbáltak felrobbantani Ferihegyen, a merényletben csak néhányan sérültek meg.
Vágólapra másolva!

Tizenkét év börtönbüntetéssel sújtották kedden Stuttgartban Andrea Klump volt német terroristát, akit azzal vádoltak, hogy robbantásos merénylethez és 33 rendbeli gyilkossági kísérlethez nyújtott segédkezet a kilencvenes évek elején Budapesten.

Budapesten 1991. december 23-án kommandó próbált felrobbantani egy zsidókat szállító buszt. A széthulló Szovjetunió területéről származó zsidók a budapesti repülőtéren át akartak kiutazni Izraelbe, éppen a ferihegyi légikikötőbe tartottak. A merényletben a busz 33 utasa közül négy megsebesült, súlyos sebesülés érte a busz előtt haladó felvezető rendőrautó két utasát. A merénylők egy út mentén leállított személyautóban elhelyezett pokolgépet hoztak működésbe. A detonáció azért nem volt végzetes, mert a pokolgépes szerkezet valamivel a busz érkezése előtt már működésbe lépett.

A magyar hatóságok eredmény nélkül zárták le a ferihegyi repülőtér közelében történt robbantás ügyét. A több mint 10 évig tartó nyomozás során ugyanis hiába merült fel néhány ember neve, akik a robbantásban részt vehettek, bizonyítékot nem sikerült találni a rendőrségnek.