Autóbalesetben meghalt egy magyar katona Boszniában

Vágólapra másolva!
Meghalt egy magyar katona Boszniában, amikor egy teherautóval lesodródott az útról egy kanyarban és a szakadékba zuhant szerdán délután - közölte Matyuc Péter, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgató-helyettese. Az 5 tonnás teherautóban ülő másik magyar katona súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett, keze eltörött és a válla kifordult - tette hozzá.
Vágólapra másolva!

Matyuc Péter ismertetése szerint a baleset Bihactól 15 kilométerre történt délután 3 óra körül, a sérült katonát a bihaci kórházba szállították. A 28 katonából álló, Velika Kladusában állomásozó magyar katonai szállító szakasz a kanadai SFOR-kontingensnek végez szállításokat Bosznia területén - mondta.

Tájékoztatása szerint a Magyar Honvédség vezérkari főnöke még szerda este egy bizottságot indít útba a baleset körülményeinek kivizsgálására. A főigazgató-helyettes közölte azt is, hogy a sebesült magyarországi kezeltetéséről és a holttest hazaszállításáról a honvédség gondoskodik.

A magyar katonai szakasz egy kanadai-magyar együttműködési szerződés alapján tevékenykedik Boszniában 2003 augusztus vége óta. A kanadaiak a szállítási feladatok elvégzéséért cserébe magyar tisztek és tiszthelyettesek számára 2-5 hónapos nyelvi, repülős és logisztikai képzéseket biztosítanak Kanadában.