Egymillió dollárt fizethettek az olasz túszokért

Vágólapra másolva!
Állítólag egymillió dollárt fizetett az olasz kormány a kedden szabadon engedett túszokért cserébe. A két nő jó állapotban tért haza, és mint közölték, elrablóik figyelmesen bántak velük. Közben egy francia közvetítő bejelentette, sikerült megegyezni az augusztusban elrabolt két francia újságíró elengedéséről is, és hamarosan ők is szabadok lehetnek.
Vágólapra másolva!

A szerdai olasz lapok szerint egymillió dollár váltságdíjat fizettek az Irakban elrabolt két olasz segélymunkás szabadulásáért - írja a BBC. A lapok szerint az alku elején a túszejtők még csapatkivonást és ötmillió dollárt követeltek.

Olaszországban osztatlan örömmel és megkönnyebbüléssel fogadták, hogy kedden este Rómába érkeztek a kiszabadult olasz túszok, akiket az olasz vöröskereszt képviselőinek adtak át előzőleg elrablóik. A Híd Bagdadba segélyszervezet két olasz munkatársát - az egyaránt 29 éves Simona Parit és Simona Torrettát - két iraki segítőjükkel együtt szeptember 7-én hurcolták el ismeretlen fegyveresek a szervezet bagdadi irodájából. A velük együtt elrabolt két iraki is hazatérhetett.

"Volt, amikor attól féltünk, megölnek bennünket, máskor pedig együtt nevetgéltünk" - mondta Simona Toretta. "Nagyon figyelmesen bántak velünk" - tette hozzá. Mint a nők beszámoltak róla, szinte mindvégig bekötött szemmel kellett lenniük, és egyszer sem láthatták elrablóik arcát. Rabságuk alatt viszont végig együtt lehettek - írja a BBC News.

A La Repubblica és a Corriere della Sera egyértelműen a kuvaiti közvetítésnek tudja be, hogy sikerült megállapodni a "mérsékelten nacionalista" iraki emberrablókkal, akiknek előlegként félmillió dollárt, majd a két olasz nő szabadulását követően ugyanennyit adtak át a közvetítők. Az olasz sajtó annak ellenére is biztosra veszi a váltságdíj kifizetését, hogy kormányzat hivatalosan cáfolta ezt. Berlusconi azon egyik nyilatkozata is táplálta a váltságdíj fizetésének elméletét, amelyben egy "nehéz döntésről" beszélt, amelyet "meg kell hozni". Egy belügyminisztériumi tisztviselő sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a váltságdíj kifizetésének hírét, csak annyit közölt, "nem riadunk meg holmi zsarolásoktól".

Az olasz lapok azt feltételezik, hogy az olasz nőket tévedésből rabolták el, mivel kémnek nézték őket, amire első kihallgatásaik is utaltak. A titkosszolgálatok ugyanis előszeretettel használják ki, hogy a segélymunkások és újságírók viszonylag szabadon mozoghatnak a hasonló válságövezetekben. A tévedést támasztja alá a tudósítások szerint az is, hogy a két olasz nővel nagyon tisztességesen és udvariasan bántak elrablóik.

Az olasz tv-csatornák egyenesben számoltak be a két hölgy megérkezéséről, és hogy maga Silvio Berlusconi olasz kormányfő fogadta őket ciampinói katonai repülőtéren. A túszügy megoldását sikerként értékelték, de a beszélgetős műsorokban ismét felmerült a háború és az olasz katonai részvétel kérdése, illetve az, hogy az ügyet mennyire használta fel saját céljaira az olasz kormánykoalíció.

Az első felmérések szerint az olaszok elsősorban a közvetítőknek tudják be a szerencsés végkifejletet, s a siker kevéssé befolyásolja a választópolgárokat a Berlusconi-kormány megítélésében. A torinói La Stampa szerdán arról írt, hogy a húsvétkor elrabolt olasz biztonsági őrök érdekes módon az európai parlamenti választások előestéjén szabadultak, és érdekes a mostani időzítés is, mivel Berlusconi születésnapja (szerdán lesz 68 éves) előestéjén közölhette a jó hírt az országgal.

Egyiptomi túszokat is elengedtek

Négy embert szabadon engedtek elrablóik, a múlt héten elhurcolt hat egyiptomi közül. Ezt alkalmazójuk, az Orascom telekommunikációs társaság jelentette be. "Az Orascom tovább folytatja erőfeszítéseit a többi túsz kiszabadítása érdekében" - közölte a vállalt, elutasítva, hogy kommentálja az esetleges váltságdíj fizetésre vonatkozó kérdéseket.

Közben egy francia közvetítő bejelentette, hogy küszöbön áll a két augusztusban elrabolt francia újságíró kiszabadulása is. Ken Bigley, a lefejezéssel fenyegetett elrabolt brit túsz sorsáról ugyanakkor nincs hír. Jelenleg körülbelül 30 túszt tartanak fogva iraki fegyveresek, közöttük sok arab nemzetiségű.

MTI/[origo]