Tony Blair pacemakert kap

Vágólapra másolva!
Kisebb szívsebészeti beavatkozást hajtanak végre Tony Blair brit kormányfőn, akinek az utóbbi hónapokban visszatérő szívritmus-zavarai voltak. A politikus azonban csütörtök este közölte: nem mond le, sőt vállalja a következő kormányzati mandátum teljes kitöltését is, de az azután következőt már nem.
Vágólapra másolva!

Tony Blair már pénteken kórházba vonul, ahol szívritmus-szabályozót ültetnek be szervezetébe. A BBC tévének adott, csütörtök este sugárzott nyilatkozatában azonban azt mondta: posztján marad, és ha a Munkáspárt megnyeri a következő választásokat, teljesen ki akarja tölteni az új - egymás után a harmadik - kormányzati megbízatását. Hozzátette ugyanakkor, hogy negyedszerre már nem vállalná a megbízatást, mert ezt valószínűleg sem "az ország, sem a családom nem akarná".

Blairről csaknem egy éve derült ki, hogy szívritmus-zavarokkal küszködik. Tavaly októberben chequersi rezidenciájáról sürgősséggel kellett a londoni Hammersmith kórházba szállítani, miután rosszul lett. Az akkori, nem teljes körű nyilvános tájékoztatás szerint Blair "néhány órát" töltött a kórház koronáriás őrzőjében, miután szívritmus-zavarok léptek fel nála.

A sajtó által akkoriban idézett független orvosi vélemények szerint a kezelés időtartama arra utalt, hogy a kialakult állapot gyógyszeres beavatkozásra nem javult, és végül elektrosokk-kezeléssel kellett "helyreütni" a jelenleg 51 éves brit kormányfő szívritmusát. A csütörtök éjszakai bejelentésből azonban kiderült - eddig erről hivatalosan nem esett szó -, hogy a szívritmus-zavarok az utóbbi két hónapban visszatértek. A tájékoztatás szerint a beavatkozást, amely nem jelent teljes, nyílt szívsebészeti eljárást, nem általános altatásban, hanem helyi érzéstelenítéssel hajtják végre.

Az első hírmagyarázatok az egészségügyi problémák visszatértével egyenlő jelentőségűnek tartják Blairnek azt a bejelentését, hogy a harmadik kormányzati mandátumot a Labour győzelme esetén teljesen ki akarja tölteni, ezzel ugyanis gyakorlatilag kizárta, hogy a kormányon belüli legnagyobb hatalmi riválisa, Gordon Brown pénzügyminiszter a következő választások után nem sokkal átveszi a kormányrudat.

Brown és Blair tíz éve tartó, már ellenzékben elkezdődött állítólagos hatalmi vetélkedéséről legendák keringenek a londoni kormányzati negyedben és a sajtóban. Brown állítólag azzal a feltétellel engedte át a jelenlegi kormányfőnek a Munkáspárt vezéri és miniszterelnök-jelölti posztját 1994-ben, amikor John Smith addigi pártvezér váratlanul elhunyt, hogy ha a Labour kormányra kerül - ez 1997-ben megtörtént -, Tony Blair "bizonyos idő után" átadja neki a kormányrudat.

Londoni megfigyelők ugyancsak rendkívülinek nevezték azt Blair azon bejelentését, hogy negyedszerre már nem vállalná a kormányfői megbízatást. A hírmagyarázók szerint ez a példátlan közlés éles kontrasztba állítja Blairt egyik konzervatív elődjével, Margaret Thatcherrel, aki annak idején elhíresült nyilatkozatában kijelentette, hogy "tovább, tovább és még tovább" ki akar tartani posztján.