Kivégeztek egy török és egy olasz túszt Irakban

Vágólapra másolva!
Kivégzett két foglyot egy iraki szélsőséges csoport. Az Isten harcosai nevű csoport közleménye szerint egy olasz és egy török állampolgárt öltek meg, akiket kémkedéssel vádoltak. A csoport szerint két túszuk a török és az izraeli titkosszolgálattal működött együtt.
Vágólapra másolva!

Egy iraki iszlám szélsőséges csoport közleményben adta hírül, hogy kivégezte két foglyát. A magát Isten harcosainak nevező csoport hétfőn eljuttatott egy rövid, egy percnél nem hosszabb videofelvételt, amelyen két férfi térdel öt csuklyát viselő fegyveres előtt. A felvételen látható, amint a fegyveresek felolvassák a foglyaik elleni részletes vádakat. Mindkét férfit kémkedéssel vádolták meg.

A szombati keltezésű felvételből kiderült: a foglyok egyike egy negyvennégy éves, iraki török származású olasz állampolgár. A másik fogoly 33 éves, és török állampolgár.

Egyikük állítólag beismerte, hogy a háború után került Irakba, és kapcsolatot tartott fenn az izraeli titkosszolgálattal, amely urániumhoz és vörös higanyhoz akart hozzájutni. Kapcsolatba került török hírszerzőkkel is, akik többek között Dzsalál Talabáninak a Kurdisztáni Hazafias Szövetség vezetőjének megölését követelték tőle. Társa elmondta, hogy a török titkosszolgálat 10, az izraeli pedig 30 millió dollárt ajánlott neki vörös higany megszerzése fejében.