Soros bloggal is küzd Bush ellen

Vágólapra másolva!
Bush elnök veszélyezteti az amerikaiak biztonságát, sérti alapvető érdekeiket, és aláássa az amerikai értékeket - áll Soros György, a magyar származású amerikai milliárdos honlapján. Soros hónapok óta kampányol Bush újraválasztása ellen, most saját internetes naplójával is. A milliárdos eddig körülbelül 18 millió dollárt költött, a következő néhány hétben még 2-3 millió dollárt áldoz a Bush elnök elleni kampányra.
Vágólapra másolva!

Soros György, a magyar származású amerikai milliárdos, hónapok óta kampányol George W. Bush újraválasztása ellen, most internetes naplóval, bloggal is küzd az elnök ellen. Soros szeptember 29-én indította el a blogot, saját nevét viselő oldalán. A milliárdos először is magyarázatot ad arra, hogy miért bonyolódott bele a kampányba. Soros szerint Bush elnök veszélyezteti az amerikaiak biztonságát, sérti alapvető érdekeiket, és aláássa az amerikai értékeket. A milliárdos beköszönő szövegében kijelenti, hogy azért indította oldalát és a blogot, hogy hallja az amerikaiak véleményét. Soros szerint fontos a nyílt vita az elnökválasztásról, melynek hatalmas tétje van.

Egyik első bejegyzésében magyarázatot ad arra is, hogy miért hirdeti oldalát és internetes naplóját a republikánus oldalakon is. Soros úgy gondolja, hogy különösen fontos, hogy érvei eljussanak azokhoz a szavazókhoz is, akik a Republikánus Párt iránti lojalitásból akarnak Bushra szavazni. A milliárdos szerint ugyanis az elnök nem volt lojális a republikánus értékekhez és elvekhez sem, így a republikánusoknak ugyanúgy el kell utasítaniuk őt, ahogy minden amerikainak. Soros blogjában válaszol az általa támogatott demokrata jelölttel, John Kerryvel kapcsolatos kérdésekre is.

Soros György, aki eddig körülbelül 18 millió dollárt költött, a következő néhány hétben még 2-3 millió dollárt áldoz a Bush elnök elleni kampányra. A milliárdos tervei szerint több amerikai nagyvárosba látogat el, hogy személyesen is meggyőzze az amerikaiakat Bush alkalmatlanságáról. Soros ezen kívül több mint kétmillió kampányfüzetet nyomtat, amerikai lapokban jelentet meg fizetett Bush-ellenes hirdetéseket, és támogat több, pártoktól független politikai szervezetet, többek között a MoveOn.org-ot és az America Coming Togethert.

A MoveOn olyan alapítványi szervezet, amely a kampánypénzek felhasználására vonatkozó törvényi szabályozás miatt közvetlenül nem kampányolhat egyik jelölt ellen vagy mellett sem, de különféle közügyek érdekében mozgósíthatja az állampolgárokat. Legutóbb azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy Richard Clarke, volt fehér házi terrorizmus szakértő szavait, annak tiltakozása ellenére, használták egy Bush-ellenes hirdetésben. Ebben Clark botrányosnak nevezte, hogy az elnök a terrortámadások elleni harcával kampányol, noha hónapokon át tudomást sem vett az al-Kaida jelentette veszélyről. A MoveOn kampányigazgatója hangsúlyozta, hogy a szakértő szavait pontosan idézték, bár elismerte, hogy nem beszéltek vele a hirdetésről.