Pánikot okozott a belga szirénapróba

Vágólapra másolva!
Balul ütött ki a belga polgári védelem szirénapróbája. A Liege környékén megtartott gyakorlaton a polgári védelem egyik munkatársa véletlenül rossz gombot nyomott meg. A falvakban felszerelt hangszórók nem arról tájékoztatták a lakosságot, hogy gyakorlat folyik, hanem felszólították az embereket, hogy menjenek haza, zárkózzanak be és figyeljék a rádiót.
Vágólapra másolva!

Pánikot keltett egy polgári védelmi szakember mellényúlása Belgium keleti részén: Liege közelében, néhány faluban szirénapróbát terveztek, de ehelyett a megdöbbent helyieket a hangszórók azonnali hazatérésre, bezárkózásra és a rádióközlemények figyelésére szólították fel.

Mint utóbb kiderült, egyszerűen az történt, hogy a szórakozott alkalmazott a polgári védelem körzeti központjában a szirénapróba gombja helyett egy másikat nyomott meg. A szirénapróbánál a hangszórók figyelmeztették volna az embereket, hogy ez csak gyakorlat - a másik üzenet viszont vészesen komolynak tetszett.

A helybeliek persze azonnal elárasztották telefonhívásaikkal a rendőrséget és a tűzoltóságot, amelyek egy ideig maguk sem tudták, hogy mi történt, és így nem tudtak megnyugtató válasszal szolgálni.

A polgári védelem illetékesei megígérték, hogy többé ilyen eset nem fordul majd elő. A közeli kisváros, Huy polgármestere viszont azt is észrevette, hogy a felhívásra nem sietett mindenki haza - azaz a "gyakorlat" egyben e módszer korlátait is bizonyította.