Együtt próbál javítani a vajdasági helyzeten Tadic és Kasza

Vágólapra másolva!
Közösen lép fel a Vajdasági nemzetiségi intézkedések megfékezésére Kasza József a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és Borisz Tadic szerb köztársasági elnök. A két politikus pénteki egyeztetésén megállapították, hogy az állami szervek passzivitása sokat rontott a vajdasági magyar helyzeten. Ugyanakkor Kasza ígéretet tett arra, hogy többet nem használja a támadásokkal kapcsolatban az "atrocitás" szót, amely Kostunica miniszterelnök szerint a valóságosabbnál súlyosabbnak állítja be a vajdasági helyzetet.
Vágólapra másolva!

Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke Boris Tadic köztársasági elnökkel közösen lép fel az nemzetek közötti incidensek megfékezése érdekében. Kasza csütörtök este Belgrádban tárgyalt Tadiccsal, s megállapodtak abban, hogy vállvetve lépnek fel a nemzeti színezetű incidensek megfékezése ellen. Elsősorban a fiatalok nevelésére fogják fektetni a hangsúlyt.

Belgrádi hírügynökségek beszámolója Kasza pénteken ismertette a belgrádi megbeszélésen elhangzottakat. Szerinte egyetértés volt köztük, hogy "nem történtek az állam és az állami szervek által szervezett kilengések a vajdasági magyarok ellen, de az állam és intézményeinek tétlensége hozzájárult a nemzetek közötti feszültségek növeléséhez".

Kasza szerint tisztázták a félreértéseket az "atrocitás" szó használata körül, mivelhogy a szerb, az angol és a magyar nyelvben jelentésbeli különbségek vannak. "Megígértem Tadicnak, hogy soha többé nem fogom használni az atrocitás szót, ő pedig az illetékes szerveknél szorgalmazni fogja, hogy megfelelő intézkedéseket tegyenek az incidensek megfékezése érdekében" - mondta Kasza.

Szerbiában lassan egy hónapja folyik a vita akörül, hogy a vajdasági magyarok terhére elkövetett jogsértésekre milyen szó használható, s fedi-e a valóságot az "atrocitás" megjelölés. Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök először szeptember 8-i szabadkai látogatásán sérelmezte, hogy a magyar fél előszeretettel használja az "atrocitás" szót a magyarellenes kilengésekre, ami durva túlzás, s csak tovább gerjeszti a feszültséget.

Kostunica szerint az atrocitás kegyetlenkedést, embertelenséget és állati cselekedetet jelent, Kasza viszont ezt elutasítva következetesen használta a szót, mondván, a kifejezés alatt az emberi és polgári jogok megsértése, kellemetlen esemény értendő.

Kasza azt állította pénteken, hogy a szabadkai rendőrség megpróbálja kompromittálni a VMSZ-es politikusokat, s egy "különleges csoport" már tíz napja vizsgálja a szabadkai önkormányzat tízéves munkáját (az idő alatt mindvégig a VMSZ kezében volt az önkormányzat és a polgármesteri szék). A pártelnök közölte, hogy "Szerbia sokkal boldogabb ország lenne, ha a rendőrség ugyanilyen intenzitással kutatna a feltételezett háborús bűnösök után".