Először kapott afrikai nő Nobel-békedíjat

Vágólapra másolva!
Wangari Maathai kenyai környezetvédelmi államtitkár kapta az idei Nobel-békedíjat. Ő az első afrikai nő, akit ezzel a jutalommal kitüntettek. 1977-ben alapította Zöld Övezet Mozgalom néven azt a szervezetet, amely Afrika elsivatagosodó területein fák millióit ültette el. Sokat tett az afrikai nők jogaiért, és évek óta követeli, hogy a gazdag országok engedjék el a legszegényebb államok adósságait.
Vágólapra másolva!

Péntek délelőtt 11 órakor hirdették ki a norvég fővárosban az idei Nobel-békedíjjal kitüntetett nevét. A megtisztelő címet Wangari Maathai kapta. Wangari Maathai 64 esztendős környezetvédelmi aktivista. Jelenleg a kenyai kormány környezetvédelmi államtitkára. Ő az első afrikai nő, aki Nobel-békedíjat kapott.

Wangari Maathai 1940-ben született Kenyában. Ő volt az első nő, aki doktori címet szerzett a kelet- és közép-afrikai térségben. Az USA több egyetemén biológiát tanult, majd kutatott Németországban és Kenya fővárosában, Nairobiban is. Biológus végzettsége mellé állatorvosi diplomát is szerzett.

1977-ben alapította meg a Green Belt Movement (Zöld Övezet Mozgalom) nevű szervezetét. Ez kezdetben egy kenyai nőmazgalom volt, amely az egészségesebb környezetért harcolt. Szervezésében kenyai nők ezrei kezdtek faültetésbe, szerte az országban. Néhány év alatt a mozgalom tagjai 20 millió fát ültetettek el Kenyában, jórészt a tagok földjein, illetve iskolák és templomok környékén. A mozgalom nemzetközivé vált, és Afrika számos államából csatlakoztak hozzá. A nagy faültetési mozgalom napjainkban is tart, bár 2002-ben Wangaari Maathai lemondott a szervezet vezetéséről, és politikai karrierbe kezdett.

A nyolcvanas években sokat tett az afrikai nők jogainak bővítéséért is. 1981-87-ben elnöke volt a Kenyai Nők Nemzeti Tanácsának. Női és környezetvédelmi kérdésekben az ENSZ többször is kikérte a tanácsait. Az utóbbi években részt vett abban a nemzetközi kampányban, amely a legszegényebb országok adósságának elengedéséért küzd. A kampány hatására a brit kormány éppen ezen a nyáron jelentette be, hogy több afrikai ország adósságát elengedi.

Maathai 2002-ben indult a kenyai parlamenti választáson. Választókörzetében a szavazatok 98 százalékát szerezte meg. Megválasztása után a kenyai környezetvédelmi minisztérium államtitkárává nevezték ki, ahol állami segítséggel folytathatja kampányát a zöld területek védelmében.

Maathait 173 jelölt közül választották ki. A jelöltek között 129 személy és 44 szervezet szerepelt. A listán volt többek között II. János Pál pápa, George W. Bush amerikai elnök, Mordeháj Vanunu, Izraelben raboskodó fogoly, akit atomtitkok elárulásáért fogtak el, és Václav Havel volt cseh államfő is.

Tavaly szintén történelmi döntést hozott a díjat osztó norvég testület. Az 1,4 millió dollár pénzjutalommal járó díjat akkor Sirin Ebadi iráni emberjogi aktivista kapta, aki az első muzulmán nőként vehette át az Alfred Nobel arcképével díszített érmet.