Még kutatnak az áldozatok után Egyiptomban

Vágólapra másolva!
Még 14 eltűnt után kutatnak az egyiptomi Tábában a robbantásos merényletek után. A legfrissebb adatok szerint 34 ember vesztette életét a terrorakciókban. Eközben az egyik egyiptomi lap arról számolt be, hogy letartóztattak egy beduin férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy robbanóanyagot adott el a merénylőknek.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Forrás: EPA

Tovább folytatódott a mentőakció vasárnap az egyiptomi Tábában, a robbantásos merénylet célpontjává vált Hilton szálló romjai között 14 eltűnt után kutatnak az izraeli sajtó szerint. Feltételezések szerint nyolc izraeli van az eltűntek között, a többiek más országok állampolgárai.

Az egyiptomi belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint a sínai-félszigeti üdülőhelyen történt hármas merénylet halálos áldozatainak száma 34-re emelkedett, a sebesültek száma 105. A tájékoztatás szerint a halottak között 9 egyiptomit és 5 izraelit tartanak nyilván, húsz holttestet még nem azonosítottak.

Korábban az izraeli hadsereg a rendelkezésére álló adatok alapján arról számolt be, hogy 28 honfitársuk van a halottak között. Emellett London két brit, Moszkva pedig egy orosz állampolgár halálát erősítette meg.

Izraeli feltételezés szerint az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet áll a merényletek hátterében. Habár a nyomozó hatóság korábban szintén erre a feltevésre jutott, az egyiptomi államfő szóvivője a feltételezést elhamarkodottnak nevezte. Az elkövetőként jelentkezett három csoport közül az egyik, az Iszlám Világcsoport időközben elhatárolódott a történtektől. Az Al-Ahram egyiptomi lap vasárnapi jelentése szerint a hatóságok letartóztattak egy beduin férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy robbanóanyagot adott el a merénylőknek.