Elbukhatja a pénteki bizalmi szavazást a lengyel kormány

Vágólapra másolva!
Bizonytalan a lengyel kormány elleni pénteki bizalmatlansági szavazás kimenetele. A kormánypárt kilenc képviselője ugyanis kilátásba helyezte, hogy a kormány ellen szavaznak. Ha a Marek Belka vezette baloldali kormányt leszavazzák, előre hozott választásokat kell tartani, amelyen a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint az ellenzék győzne.
Vágólapra másolva!

A lengyel parlament pénteken négy hónap leforgása alatt másodszor szavaz arról, hogy megadja-e a bizalmat Marek Belka baloldali kisebbségi kormányának. A szejm szerdán kezdődött háromnapos ülésén nemcsak Belka kormányáról szavaznak a képviselők, hanem a Wlodzimierz Cimoszewicz külügyminiszter és Marek Balicki egészségügyi miniszter ellen benyújtott külön bizalmatlansági indítványról is.

A miniszterelnök még korábban jelezte, hogy ősszel, a költségvetés vitája után bizalmi szavazásnak veti alá kormányát. Erre kerül sor a pénteken. A papírforma szerint Belka a 460 tagú alsóházban elvileg 233 képviselő támogatására számíthat. Ellene szavaz majd az ellenzék 222 képviselője, beleértve a baloldallal korábban közösen kormányzó Lengyel Parasztpártot és néhány független képviselőt is.

A helyzetet bonyolítja, hogy a kormányzó Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) egyik szervezete kilátásba helyezte, hogy egy kormányzati hivatal átalakítása miatt kilenc képviselőjük a Belka-kormány ellen voksol. Krzysztof Janik, az SLD elnöke viszont kijelentette, hogy a párt egységesen szavaz majd.

A pénteki bizalmi szavazás tétje az, hogy mikor rendezik meg a parlamenti választásokat Lengyelországban. Ha Belka győz, a választások 2005 májusában esedékesek, ha azonban veszít, ki kell írni az előre hozott választásokat, amelyeken a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint ellenzéki győzelem várható. Aleksander Kwasniewski államfő szerdai rádiónyilatkozatában arra kérte a képviselőket, hogy mondjanak három igent - a kormányra, illetve a kül- és az egészségügyi miniszterre.

Belka május 2-án, Leszek Miller volt kormányfő lemondása után kapott miniszterelnöki megbízatást. Mivel az első menetben nem kapott bizalmat a szejmtől, május 14-én kormányával együtt benyújtotta lemondását. Az államfő ezt követően ismét Belkát nevezte ki miniszterelnöknek. A másodszori szavazás végül sikerült, így újra az SLD került kormányra.