Keresztény templomokat robbantottak Bagdadban

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Öt keresztény templomot robbantottak fel Bagdadban szombat hajnalban, a muzulmán szent hónap, a ramadán kezdetén. A templomokat egy órán belül érték bombatámadások, de áldozatokról nem érkezett jelentés. Eddig még senki sem vállalta a felelősséget a robbantásokért. Felrobbantották a Szent József, illetve a Szent György nevű templomokat, valamint három másik keresztény imahelyet az iraki fővárosban - jelentette a BBC News.

Összesen körülbelül 750 ezer keresztény vallású ember él Irakban. de sokan közülük a szomszédos országokba menekült, miután Szaddám Huszein megbuktatásával előretört az iszlám fundamentalizmus.