Osztrák határzár a cseh atomerőmű miatt

Vágólapra másolva!
Jobb ma aktívnak, mint holnap radioaktívnak lenni - hirdették tábláikon azok az osztrák atomellenes aktivisták, akik szombaton néhány órára lezárták a wullowitzi osztrák-cseh határátkelőt a temelíni atomerőmű elleni tiltakozás jegyében.
Vágólapra másolva!

Ez volt az első határblokád azóta, hogy Ausztria és Csehország 2000 decemberében megállapodást kötött a temelíni atomerőmű esetleges üzemzavaraival kapcsolatos cseh tájékoztatási kötelezettségről, valamint arról, hogy Ausztria bizonyos ellenőrzési lehetőséget kap cseh területen. Osztrák környezetvédő és atomellenes szervezetek hosszabb ideje aggodalommal figyelik a cseh atomerőműben történteket, mindenekelőtt a sorozatos üzemzavarokat. A mostani akcióval - amelyen a rendőrség szerint mintegy kétszázan vettek részt - az ellen tiltakoztak, hogy Csehországban engedélyezték az atomerőmű teljes kapacitással történő üzemeltetését.

A határblokádot az osztrák Atomellenes Bizottság hirdette meg, s az akcióhoz más környezetvédő, illetve atomellenes szervezetek is csatlakoztak. Mathilde Halla, a Platform az atomveszély ellen elnevezésű csoport képviselője a szombati akció keretében felszólította Bécset és Prágát, hogy hivatalos megbízottaik még az idén tartsanak "atomcsúcsot", amelyen részt vennének az osztrák nem kormányszervek képviselői is.

Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy Ausztriában népszavazás utasította el a nukleáris energia békés célú hasznosítását, Ausztriában nincs atomerőmű. A referendum eredményeként ugyanis nem helyezték üzembe az ország első atomerőművét.