[origo] nagyvilág>
Nem tiltják tovább az istenkáromlást a britek
MTI|2004. 10. 20., 10:30|Utolsó módosítás:2004. 10. 20., 11:15|Nagy-Britanniában el akarják törölni az istenkáromlás büntetéséről szóló, 1600-as években született törvényeket. A bírósági eljárásban utoljára 1979-ben alkalmazott jogszabályok ugyanakkor a közeljövőben még érvényben maradnak.
A brit kormány megerősítette, hogy szándékában áll eltörölni a XVII. században hozott, az istenkáromlás büntetéséről szóló törvényeket, amelyeket annak idején a keresztény vallás és az anglikán egyház védelmére hoztak, de ez a változás nem várható a közeljövőben.
A londoni belügyminisztérium cáfolta azokat a sajtóértesülések, hogy a Blair-kormány már a közeljövőben el akarja törölni az elavultnak tekintett jogszabályokat a vallási gyűlölködést tiltó új törvénycsomag keretében. A belügyi tárca emlékeztetett arra, hogy David Blunkett belügyminiszter három évvel ezelőtt kijelentette: előbb-utóbb meg kell változtatni ezeket a törvényeket. Jelenleg azonban vannak sürgősebb jogalkotási teendők is Nagy-Britanniában.
Az istenkáromlási törvényt bírósági eljárásban utoljára 1979-ben alkalmazták a szigetországban, amikor Mary Whitehouse keresztény aktivista pert nyert egy polgári bíróságon egy meleglap ellen. A lap ugyanis leközölte egy római százados versét, amely a keresztre feszítés előtt álló Krisztus iránt érzett homoszexuális szerelméről szólt. Az ügy egészen a brit legfelsőbb bíróságig ment el, végül a The Gay News-t ezer font pénzbüntetésre, Denis Lemon főszerkesztőt pedig kilenc hónapi felfüggesztett börtönre ítélték.
E törvény alapján tiltotta be a brit filmbizottság 1989-ben a Szent Teréz életéről szóló Extázis-látomások című videofilmet is. 1991-ben viszont egy nagy-britanniai muzulmán csoport hiába hivatkozott rá, a Khomeini iráni ajatollah által Salman Rushdie íróra kimondott halálos ítélettel kapcsolatban. Az indiai származású, Nagy-Britanniában élő író a Sátáni versek című könyve miatt éveken át bujkálni kényszerült. A muzulmán követeléssel szembeni bírósági elutasítást azonban sokan úgy értékelték, hogy a törvény a keresztény vallás szentségét a többi hit fölé helyezi.
(MTI)
[origo] címlapon»
Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút Budapesten
Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
Utcai zavargások csatazaja és könnygáz orrfacsaró bűze mellett szavazta meg vasárnap a görög parlament az újabb gazdasági megszorítócsomagot. Miközben a képviselők ...
Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Műholdfelvételekkel bizonyította be az USA, hogy a szíriai rezsim nehéztüzérséget vet be a kormányellenes lázadók letörésére. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma ...
Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
Hollywoodi kém- és túszdrámához hasonló események játszódtak le a héten Kínában, miután géppisztolyos rendőrök zártak körbe egy amerikai konzulátust Szecsuan ...
Tintahalháborúval és lekurvázott elnökkel melegítenek a Falkland-évfordulóra
Lekurvázott elnök, szartengerként ábrázolt ország, dél-amerikai kikötőkből kitiltott hajók és tintahalháború jellemzi a Nagy-Britannia és Argentína közötti kapcsolatok ...
Washington és Moszkva háborújává válik a szíriai konfliktus
Egyre élesebben kirajzolódik az orosz és amerikai ellentét a polgárháborúvá váló szíriai konfliktusban, amelyben a két nagyhatalom egymással szemben álló oldalra került. ...
Bolondját járatta csodálóival a zsidó Indiana Jones
Tömegsírokból előásott, titkos térképpel felkutatott és más kalandok árán megszerzett tóratekercsekre vadászott egy washingtoni rabbi, aki 1,2 millió dollárt gyűjtött ...
Mi köze az amerikai diákok rángatózásának a nagy péniszpánikhoz?
Rejtélyes betegség támadta meg egy amerikai iskola diákjait: többen minden előzmény nélkül önkéntelenül rángatózni, dadogni, görcsölni kezdtek. A diákok egy részét ...
Kadhafi szelleme kísérti Líbiát
Kadhafi-párti felkeléssel riogatnak a bukott líbiai diktátor városában, Kadhafi emléke miatt fújnak egymásra az új hadsereg katonái, és még a forradalom átmeneti ...
Aszad elnök közelében a szíriai lázadók
A fővárost is elérték a szíriai lázadók csapatai, tavaly ősz óta valóságos hadsereget szerveztek dezertált katonákból. Damaszkusz egyik külvárosában már a felkelők zöld ...
Sátán Sarkozyt emlegetnek az örmény döntésen kibukott törökök
Súlyos diplomáciai botrány bontakozik ki Törökország és Franciaország között az 1915-ös örmény népirtás tagadását büntető francia jogszabály miatt. A törökök ...
"A félelem korlátait sikerült ledöntenünk" - egy éve tört ki az egyiptomi forradalom
Az iszlamisták ünnepelve várják, hogy eljöjjön az idejük, a liberális forradalmárok viszont a félbehagyott munka befejezésére készülnek az egyiptomi forradalom ...
"Bocsi. És viszlát" - egy arab diktátor, aki megúszta népe bosszúját
Kadhafit meglincselték Líbiában, Mubarakot vasketrecben hordják az egyiptomi bíróságokra, Ben Ali pedig 35 évet kapott a tunéziai forradalmároktól. A legdurvább arab ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút Budapesten
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
- Nem javasolja a külügy a Romániába utazást
- Senki sem önként csinálta ezt végig
- Kiadták Whitney Houston holttestét a családjának
- Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
- Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét
- Csődbe ment az esztergomi közvilágítást kikapcsoló cég
- Magyarország az EU négy legsebezhetőbb országa között
- Lengyelország sikere Orbán Viktor sikere
- Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
- Kilenc EU-s ország adósosztályzatán rontott a Moody's
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között minden vászonfotó 50 kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 46500 XR beépíthető mosogatógép
149 900 Ft -
AEG BE 5013421-M + AEG HK 654070 XB szett
189 900 Ft
-
[origo] állás
Válogasson álláshirdetéseink között! -
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.