[origo] nagyvilág>
Rákkeltő anyag került a brit Tesco csirkehúsába
[origo]|2004. 10. 21., 15:55|Utolsó módosítás:2004. 10. 22., 10:58|Évekkel ezelőtt betiltott, rákkeltő hatású antibakteriális szert mutattak ki több brit áruházlánc, köztük a Tesco néhány baromfiból készült húskészítményénél. A brit hatóságok felszólították az embereket, hogy ne fogyasszanak a fertőzött húsból. Nitrofuránt korábban Magyarországon is nagy mennyiségben használtak az állatgyógyászatban, lehetséges káros hatásai miatt azonban pár éve betiltották.
Rákkeltő hatása miatt betiltott baktériumölő szer nyomaira bukkantak több brit áruházlánc egyes baromfitermékeiben. A Morrisons, a Tesco és a Waitrose a legnagyobb észak-ír farmtól vásárolta a fertőzött baromfihúst - írja a BBC News. Jelenleg vizsgálják, hogyan kerülhetett nitrofurán az állatokba.
A baromfitelep közel 20 ezer ferzőzött madarat értékesített Angliában. Bár a nitrofuránt évekkel ezelőtt betiltották Európában rákkeltő hatása miatt, a baromfifarm szóvivője azzal védekezett, hogy a fertőzött állatok elfogyasztása szinte semmilyen kockázatot nem jelent, hiszen - mint mondta - nagy mennyiségben és hosszú ideig kellene fogyasztani a fertőzött húsból ahhoz, hogy egészségkárosító hatása legyen. A brit élelmiszerbiztonsági hivatal azonban felszólította a vásárlókat, hogy ne vegyenek a baromfiból, vagy ha már vásároltak belőle, dobják ki.
A nitrofurán hatékony baktériumellenes szer, mivel azonban képes elroncsolni az emberi DNS-t, különféle daganatos betegségeket okozhat. Ezért emberi fogyasztásra szánt állatok esetében betiltották használatát. Az Európai Unió 1995-ben állította le a szer alkalmazását, az Egyesült Államok 2002-ben tiltotta be az állatgyógyszert.
Nitrofuránt korábban Magyarországon is nagy mennyiségben alkalmaztak az állatgyógyászatban - mondta az [origo]-nak Sályi Gábor, az Országos Állategészségügyi Intézet osztályvezetője. A szer használatát azonban 2-3 éve itthon is betiltották.
A magyar Tesco-áruházak csak Magyarországon tenyésztett csirkék húsát forgalmazza, amelyet szakhatósáég vizsgál meg - mondta az [origo]-nak Danks Emese, a Tesco kommunikációs igazgatója. Danks szerint így két teljesen külön dologról van, ezért a magyar Tesco-áruházakban nem ellenőrzik a csirkehúsból készült termékeket.
A nitrofurán korábban is keltett már riadalmat Európában, miután 2002 őszén kimutatták, hogy a Brazíliából importált baromfik egy része fertőzött. Ezután másfél évig az összes brazil csirkeszállítmányt ellenőrizték. A szigorú vizsgálatokat csak 2004. áprilisában oldotta fel az EU.
[origo]
Címlapsztori»
Valami elromlott, nehéz lesz kijavítani
Már az ötödik éjszaka csendjét törik meg a dühöngők a svéd fővárosban. Gyújtogatók járják a külvárosokat, a rasszizmus, a kirekesztés és a nyomor ellen tiltakoznak egyre ...
- Tíz serpa keresi, hol érte baleset Erősséket
- Unokáink is tudni fogják, ki volt Erőss Zsolt
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Rosszul lett az út mellett, kirabolták
Valami elromlott, nehéz lesz kijavítani
Már az ötödik éjszaka csendjét törik meg a dühöngők a svéd fővárosban. Gyújtogatók járják a külvárosokat, a rasszizmus, a kirekesztés és a nyomor ellen tiltakoznak egyre ...
Valami elromlott, nehéz lesz kijavítani
Már az ötödik éjszaka csendjét törik meg a dühöngők a svéd fővárosban. Gyújtogatók járják a külvárosokat, a rasszizmus, a kirekesztés és a nyomor ellen tiltakoznak egyre ...
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
Fel se tűnt a mariknak Putyin újabb tőrdöfése
Egy újabb lépés lehet a nemzethalál felé vezető úton az új orosz oktatási törvény, amely néhány szakértő szerint alapjaiban fenyegeti az Oroszországban élő kisebbségek, ...
Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
Macskaszaros, undorító klinikáján végzett veszélyes abortuszokat kozmetikus felesége segítségével dr. Kermit Baron Gosnell. A philadelphiai doktor úgy vélte, ...
Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
Minden korábbi rekordot megdöntöttek azok a kiberbűnözők, akik egy tavaly decemberi és egy idén februári akcióban összesen 45 millió dollárt loptak el két közel-keleti ...
Ennyi volt Obama?
Alig több mint száz nappal ezelőtt kezdte meg második ciklusát Barack Obama, de sokan már a politikai nekrológját írják. Tényleg elszenvedett néhány csúfos kudarcot, de ...
A rezsiköltség vezeti válaszúthoz az EU legnyomorultabb országát
A villanyszámla az egekbe szökik, a fizetések a béka feneke alatt vannak, az állami megrendeléseket mutyik közepette osztják a csókosoknak, és mindig ismerni kell ...
Kisgyerek a cukorkaboltban
Michael Misick csóróként lett főminiszter, de hamar beleszokott a nagyvilági életbe. A karibi luxuparadicsom, Turks- és Caicos-szigetek egykori miniszterelnöke több ...
A leggonoszabb emberek a világon
A drogkirály, aki olajoshordóban süti meg az ellenfeleit, a tudós, aki tömegpusztító fegyveren ügyködik, a terrorista, aki pusztító támadások mögött áll, az elnök, aki a ...
Nem menekülünk semmitől
Él egy kis közösség a második legnagyobb görög szigeten. Tagjai hátat fordítottak a modern társadalomnak, jurtába költöztek, igyekeznek önellátókká válni. Maguk termelik ...
Lefejezték az albán drogmaffiát
Szereti az autókat és az ingatlanokat, engedély nélkül épített szállodát. A rendőrség szerint az övé az egyik legerősebb regionális bűnszervezet, de csak egyszerű ...
Babaarcú király vet véget a nőuralomnak
Egy modern apuka váltja keddtől minden holland nagymamáját. Az alkotmányos királyságnak három királynő és 123 év után lesz újra férfi uralkodója. Vajon elfogadják a ...
- Tíz serpa keresi, hol érte baleset Erősséket
- Unokáink is tudni fogják, ki volt Erőss Zsolt
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Rosszul lett az út mellett, kirabolták
- Mindenbe belekóstolt Őszöd állítólagos tanúja
- Elfogták a gyilkos pécsi állatorvost
- Erőss Zsolt felesége már semmiben nem bízik
- Összeomlott egy híd Washington államban
- Tulajdoni lap cáfolja az őszödi tanút
- Lemondtak Erőss Zsoltról és Kiss Péterről
- Áder János lett a nemzet snecizője
- Megégett egy tűzoltó az új védőruhában
- Brüsszel kimondhatja: ennyi elég
- Milliókat kaphat a visszavarrt karú magyar
- A Mazsihisz Kövérhez fordul Gaudi-Nagy kijelentése miatt
- Húszszázalékos is lehet a reklámadó
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkuldj, járj jól! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Emma Watson akkor is elmegy, ha jön
Ha Watson közeledik felénk, az mindig csodás. Nézzük a cannes-i filmek plakátjait!
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Lego Chima játékok
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Hajóutak 73.000 Ft / fő / 7 éjtől
Mediterrán hajóutak elérhető áron. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10

![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/1304/2013042650.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1305/2013052440.jpg)