Barroso marasztalná Balázs Pétert

Vágólapra másolva!
Amennyiben Magyarország Balázs Péter jelenlegi EU-biztost jelölte volna a következő Európai Bizottságba is, úgy a magyar politikus az energiaügyinél befolyásosabb tárcát irányíthatna - írja hétfői számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung..
Vágólapra másolva!
Frattini külügyminiszter lehet az új olasz biztosjelölt/nagyvilag/20041031frattini.htmlHorn szerint Kovácsnak új poszt kellene/itthon/20041031horn.htmlButtiglione félreáll, Kovács könnyebb feladatot kaphat/nagyvilag/20041030kovacs.html

A német lap úgy tudja, hogy bár az elmúlt hetekben az EP szociáldemokrata, szocialista frakciójában is kételyek merültek fel Kovács László kijelölt energiaügyi biztos hozzáértésével kapcsolatban, a képviselőcsoport nem kezdeményezi a magyar jelölt cseréjét. Jan Marinus Wiersma, a frakció helyettes vezetője csupán a holland Kroes, a lett Udre és a dán Fischer Boel személyével kapcsolatban fejezte ki "jelentős fenntartását".

Ugyanakkor csaknem az összes frakció rokonszenvvel viseltetik Balázs Péter eddigi, s még mindig hivatalban lévő magyar biztos iránt, és ezt a rokonszenvet nem rejtik véka alá. Amennyiben a magyar kormány ismét Balázst javasolta volna, Barroso bizonyára még az energiaügyeknél is fontosabb feladattal bízta volna meg - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung bizottsági forrásokra hivatkozva.

Orbán Viktor és Nicolas Sarkozy francia gazdasági, ipari és pénzügyminiszter keddi, budapesti megbeszélésén is szóba került a magyar EU biztos ügye. Orbán szerint is jobb lett volna, ha Magyarország továbbra is Balázs Pétert jelöli az Európai Bizottságba. Szerinte Balázs Péter jól végezte a munkáját, ami a mostani jelöltről nem mondható el.