Bush és Kerry is leadta voksát

Vágólapra másolva!
Már Bush és Kerry is leadta voksát az amerikai elnökválasztáson. Előbbi Texasban, utóbbi Massachusettsben szavazott. Az elnök Washingtonban, demokrata kihívója Bostonban tölti a választás éjszakáját az eredményekre várva. Szakértők szerint a keddi választásokon a 2000-es voksoláshoz hasonló, szoros eredmény várható, és a végeredmény Ohióban dől majd el. Az előrejelzések szerint a részvételi arány 40 éve nem tapasztalt magasságokba szökik.
Vágólapra másolva!

Mind a republikánus George W. Bush, mind a demokrata John Kerry leadta már szavazatát az elnökválasztáson az Egyesült Államokban. Előbbi a texasi Crawfordban, utóbbi a massachusettsi Bostonban voksolt.

Bush szavazás után közölte: "Bízom az emberek döntésében". Kerry azt mondta, a kampány "felemelő... óriási út volt".

A jelenlegi elnök az egyik ingadozó államot - Ohiót - érintve repül majd Washingtonba, ahol a Fehér Házban várja az eredményeket kedd éjjel. A demokrata elnökjelölt Wisconsinban zárta kampánykörútját, ahonnan Massachusettsbe repült. Itt, pontosabban Bostonban tölti majd a választás éjszakáját a demokrata párt által szervezett rendezvényen.

A délutáni részvételi adatok szerint a szoros küzdelem a szavazóurnákhoz csábította az amerikaiak többségét. A részvétel várhatóan jócskán túlszárnyalja a 2000-es 50,7 százalékot és elérheti a 60 százalékot is. Voltak szavazóhelyiségek, ahol a jogosultak egynegyede leadta voksát a nyitás utáni első órában.

Részeredmények egyelőre nem ismeretesek, csupán két kisebb településen van meg a végeredmény, ahol propaganda célokból tartották meg kedden nulla órakor a szavazást. A New Hampshire-i Dixville Notchban és Hart's Locationben George Bush elnök nyerte a jelképes szavazást. A kanadai határtól 25 kilométerre fekvő községekben összesen 46-an szavaztak, 35-en Bushra, 21-en Kerryre. 2000-ben itt 20 szavazattal verte Al Gore-t Bush. Kerry szóvivője, David Ginsberg közölte: csökkentették a különbséget.

Az éjféli szavazás hagyománya Dixville Notchban még 1960-ban kezdődött, azzal a céllal, hogy reklámot csináljanak az állampolgári kötelességnek. Ettől kezdve a hagyományt négyévenként megismételték, és Dixville Notch már úgy él az amerikai köztudatban, mint az Egyesült Államok legkorábban szavazó községe. Az idén azonban már több mint két tucat amerikai államban tették lehetővé, hogy november 2. előtt is voksolhassanak a szavazók, bár ott még várni kell az eredményre.