Január végén választanak Irakban

Vágólapra másolva!
Az iraki parlamenti választásokat 2005 januárjának utolsó hetében rendezik meg - közölte a bagdadi választási bizottság szóvivője. Reményei szerint ebben nem akadályozza őket a jelenlegi bizonytalan biztonsági helyzet.
Vágólapra másolva!

A választási bizottság szóvivője elmondta: a pontos dátumot még nem tűzte ki a testület, mindenesetre az ország ideiglenes alkotmányában meghatározott január 31-i határidő előtt lebonyolítják majd a voksolást.

A választók névjegyzékbe vétele november 1-jén kezdődött, és december 15-ig tart majd. A választási bizottság arról számolt be, hogy a regisztráció első napjai biztató tapasztalatokat hoztak. Az országban 7-9 ezer szavazóhelyiségben zajlik majd a voksolás a 275 képviselői hely betöltésére.

Az arab országban jelenleg is folytatódnak a szélsőségesek és az iraki, valamint amerikai fegyveres erők közötti összecsapások. Az Irakban állomásozó amerikai erők az elmúlt napokban több légitámadást intéztek a lázadók fellegvárának tekintett Fallúdzsa ellen, szunnita vallási vezetők pedig a választások bojkottjával fenyegettek arra az esetre, ha folytatódik a lázadóközpontoknak tekintett városok bombázása.