Vágólapra másolva!
Az [origo] információi szerint a kormányzati körökben vannak akik féltik Kovács Lászlót, az Európai Bizottság adóügyi biztosjelöltjét új feladatától, mivel korábban nem foglalkozott ilyen ügyekkel. László Boglár kormányszóvivő szerint azonban a kabinet továbbra is úgy látja: Kovács politikailag alkalmas a feladat ellátására, azt pedig a leendő bizottság elnökének kell eldöntenie, hogy milyen feladatkörre tartja a legrátermetebbnek a magyar kormány jelöltjét. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mi lesz Kovács feladata, ha az Európai Parlament szakbizottsága elfogadja jelölését, mert korábban nem volt ilyen biztosi poszt.
Vágólapra másolva!

"Féltjük" - válaszolta egy kormányzati tisztviselő az [origo]-nak arra a kérdésére, hogy alkalmas lehet-e Kovács László, az Európai Bizottság (EB) magyar tagjelöltje az adóügyek felügyeletére. Kovácsot csütörtökön kérte fel az leendő EB elnöke, José Durao Barroso az adó- és vámügyi biztos posztjának betöltésére, bár Kovács korábban nem foglalkozott hasonló ügyekkel. Az új Európai Bizottság összetételéről november 18-án szavaznak.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a versenyképességét növelni akaró, ezt a kérdést elsőrendűnek tartó Európai Unióban az adó- és vámügyek kérdésköre nagyon fontos terület. Gyurcsány azzal támasztotta alá véleményét, hogy emlékeztetett, az Európai Unióban e témában számos új elképzelés került be a köztudatba (a németek kezdeményezték például a társasági adó harmonizálását, de vannak olyan tervek is, hogy az EU-nak önálló bevételi forrásra, egy európai adóra lenne szüksége.) Azaz - mint mondta - ez szakmai szempontból mindenképp rendkívül izgalmas terület.

Kovácsnak hivatalba lépése előtt részt kell vennie az Európai Parlament (EP) szakbizottságainak meghallgatásán, ahol hozzáértését, elkölezettségét, összeférhetetlenségét vizsgálják majd. A munkát csak azt követően kezdheti meg, hogy az EP is jóvá hagyja a bizottság összetételét.

László Boglár kormányszóvivő nem erősítette meg az [origo] információját, miszerint Kovács alkalmasságával kapcsolatban kételyek merültek volna fel a kormányban. A magyar kormány azt kapta feladatául, hogy olyan jelöltet állítson, aki politikai felkészültsége alapján alkalmas lehet a bizottság tagjának - mondta az [origo]-nak László. A kabinet továbbra is "rendíthetetlenül" úgy gondolja, hogy Kovács politikailag alkalmas a poszt betöltésére - fogalmazott. Kérdésünkre, Kovács alkalmas lehet-e szakmailag is az adóügyi biztos posztjára, László azt válaszolta, hogy Barroso "nyilvánvalóan jól meggondolta", hogy milyen feladatra tartja alkalmasnak és kéri fel Kovácsot.

Az eredetileg energetikai biztosnak jelölt Kovács alkalmasságát illetően a magyar biztosjelölt EP-meghallgatásán komoly szakmai kifogások merültek fel. Az új Európai Bizottságnak november 1-jén kellett volna hivatalba lépni, azonban elhalasztották a beiktatásáról döntő EP-szavazást, mert világossá vált, hogy a testület nem kapott volna bizalmat a parlamenttől. Barroso most új testületet alakít, több ország jelöltjét kicserélték és a posztok felosztása is változik.

Az új EB adóügyi biztosjelöltje korábban a lett Ingrida Udre volt, akit azonban a lett kormány Barroso kérésére visszahívott, mert pártfinanszírozási botrányba keveredett hazájában. A lett kormány azonban új jelöltjét úgy választotta, hogy alkalmas legyen az adóügyi posztra. Andris Piebalgs, korábbi oktatási és pénzügyminiszter, Lettország EU-nagykövete azonban végül Kovács eredeti tárcáját, az energetikát kaphatja majd, Kovács pedig így új területen próbálhatja elnyerni az EP-képviselők tetszését. Annak ellenére, hogy korábban azt nyilatkozta: folyamatosan készül az energetikai ügyekre, amelyekről már sokkal többet tud, mint bizottsági meghallgatásán.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mi lesz Kovács feladata az új EB-ben, ha az Európai Parlament végül támogatja a testület hivatalba lépését, korábban ugyanis nem volt külön adó- és vámügyi biztos az Unió korányának is nevezett EB-ben. A külön poszt létrehozását az tette szükségessé, hogy a 10 új EU-tag májusi csatlakozásával 15-ről 25-re kellett növelni a biztosi helyek számát, hogy minden tagországnak saját EU-biztosa legyen, ezért néhány posztot részterületekre bontottak.

Kovács leendő tárcája jelentős pénzeket ellenőriz majd. Az EU költségvetésének 14 százalékát ugyanis a vámbevételek, 30 százalékát pedig az áfa alapú tagállami befizetések teszik ki. A magyar biztos feladata azonban első sorban az automatizmusok felügyelete lesz. Az EU vámpolitikáját ugyanis a minden tagállamra érvényes, 1994-ben elfogadott vámkódex határozza meg. A vámokért felelős biztos kiemelt feladata az ebben szereplő jogi szabályozások szigorú betratatása volt. Kovács lehet ezen kívül a közös uniós külkereskedelmi politika egyik szószólója. Illetve hozzá tartozik majd a vámkvóta-rendszer átalakítása a 10 taggal bővült Unió elvárásaihoz.

Adóügyekben is meg lesz kötve Kovács keze, hiszen az adóztatás nemzeti hatáskör az EU-ban. Adózással kapcsolatos döntéseket ráadásul mind a 25 tagállam beleegyezésével lehet csak hozni - derült ki a Pénzügyminisztérium sajtóosztályának [origo] kérdéseire adott válaszából. Ezen kívül azonban csak irányelveket szab meg az EU, amitől el lehet térni. Ezen a területen Kovács feladata az adóverseny korlátozása, illetve a tagállamok adórendszerenének további egységesítése lehet.

Kovács ezen kívül részt vehet majd a lisszaboni stratégia végrehajtását ellenőrző bizottságban. A stratégia az EU gazdasági fejlesztésének fő irányelveit határozza meg.