Felfüggesztették bin Laden sofőrje perét

Vágólapra másolva!
Egy amerikai szövetségi bíróság hétfőn felfüggesztette Oszama bin Laden sofőrjének és három, terrorizmussal vádolt társának perét mindaddig, amíg a testület eljárási szabályait hozzáigazítják a katonai büntető törvénykönyvhöz, egy arra illetékes törvényszék pedig felülvizsgálja az ellenséges harcosnak nyilvánított vádlott státusát. Ez az első alkalom, hogy egy szövetségi hatáskörű bíróság felfüggeszt egy katonai törvényszék előtt folyó eljárást.
Vágólapra másolva!

A négy terroristagyanús személy - köztük Oszama bin Laden jemeni sofőrje - elítélésére felállított bizottság elnöke hétfőn a tárgyalás meghatározatlan időre történő elnapolását jelentette be, amint átadták neki a szövetségi bírói döntésről szóló értesítést.

Az egyik washingtoni kerületi bíróság határozata a 34 éves Szalím Ahmed Hamdán részéről benyújtott, "törvénytelenül fogságban tartott személy szabadon bocsátására vonatkozó" kérelemre válaszul született.

"Amíg egy illetékes bíróság meg nem állapítja, hogy a kérvényezőre nem vonatkozik a Genfi konvenció 4. cikke által a hadifoglyok számára járó védelem... , addig nem ítélkezhet felette katonai bizottság a felhozott vádak alapján" - szögezi le James Robertson kerületi bíró határozata.

Hogyan tájékozódik ország - világ híreiről?http://www.equest.hu/ValaszFogad.servlet?azonosito=126462241&userid=1234&userparams=007_03_1_12_2_1_05_04

A bíróság emellett elrendelte, hogy amíg a feltételezett terroristák ügyében eljáró katonai bizottságok szabályait nem igazítják hozzá az Egységes Katonai Büntető Törvénykönyvhöz, addig Hamdánt nem ítélheti el ilyen bizottság, a foglyot pedig át kell helyezni a guantánamói Delta Tábor rendes fogdáiba abból a különleges szárnyból, amelyben a már perbe fogottakat tartják.

Hamdán a leghevesebben tagadja, hogy bármiféle terrorakcióban részt vett volna, vagy kapcsolatban állna az al-Kaida terrorszervezettel. Annyit azonban elismert, hogy 1997-től 2001-ig Afganisztánban a szervezet vezérének, Oszama bin Ladennek dolgozott.