USA növelné katonáinak számát Irakban

Vágólapra másolva!
A januári választások előtt sok ezer fővel erősítené az amerikai katonai vezetés az irakban állomásozó csapataikat. Közben Bagdadban heves harcok törtek ki a lázadók és a szövetségesek között, az amerikaiak lezártak egy városrészt.
Vágólapra másolva!

Több ezer katonával növelhetik az amerikai haderő csapatainak létszámát Irakban még a januári választások előtt - mondta Lance Smith tábornok, a középső parancsnokság vezetője, aki hozzátette, hogy ez függ az amerikaiak fallúdzsai akciójának kimenetelétől is. A tábornok a fallúdzsai ostrmot igen sikernek festette le, de megjegyezte, hogy a felkelők a város néhány részén továbbra is kitartanak.

Lezártak egy bagdadi negyedet

Heves harcok robbantak ki iraki lázadók és amerikai katonák által támogatott iraki biztonsági erők között szombat reggel Bagdadban, a szunniták által lakott északnyugati Azamíja negyedben. Szemtanúk közlése szerint a kézifegyverekkel tüzelő lázadók rakétagránátokat is kilőttek egy rendőrőrsre, és a helyszínen három amerikai páncélozott jármű lángokban állt. Televíziós felvételeken jól látni, hogy az egyik kiégett amerikai csapatszállító jármű, egy Humvee vezetőülésén emberi maradványok vannak. Az amerikai katonák és iraki rendőrök által lezárt negyedből robbanások döreje hallatszott, a levegőben Apache típusú amerikai helikopterek köröztek, az utcákon amerikai harckocsik gördültek végig. A lázadók legalább három iraki rendőrt öltek meg. A helyi rendőrparancsnok elismerte, hogy harcok folynak, de állítása szerint a rendőrök ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet.

Pénteken iraki nemzeti gárdisták - amerikai katonák támogatásával - megrohamozták az iraki főváros egyik fő szunnita mecsetét, amelyet megfigyelők régóta összefüggésbe hoznak az Amerika-ellenes agitációval és Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök rezsimjének támogatásával. Az Azamíja negyedben álló Abu Hanífa mecset elleni akció során legalább három embert megöltek, kilencet megsebesítettek, mintegy negyvenet pedig őrizetbe vettek a behatoló iraki erők.

Hogyan tájékozódik ország - világ híreiről?http://www.equest.hu/ValaszFogad.servlet?azonosito=126462241&userid=1234&userparams=007_03_1_12_2_1_05_04

Ugyancsak heves harcok dúltak szombat reggel a Fallúdzsától délkeletre fekvő Amiríja városban, ahol két, az út mentén elhelyezett pokolgép robbanásának következtében az iraki nemzeti gárda három tagja vesztette életét. Fegyveresek autókból lövöldöztek az iraki nemzeti gárda tagjaira. Egy, a helyszínen tartózkodó gárdista közölte, hogy a támadók közül hetet lelőttek.

Amiríja közelében két amerikai katona sebesült meg ugyancsak amiatt, hogy út mentén elhelyezett pokolgép robbant az őket szállító jármű elhaladásakor. Bagdad központjában hasonló támadás ért egy amerikai konvojt, áldozatokról egyelőre nem tudni.

[origo]/MTI