Nagykövet is vádlottja az árvaházi zaklatásoknak

Vágólapra másolva!
Árvaházi zaklatási per kezdődött Portugáliában, melyben hét embert vádolnak azzal, hogy szexuálisan zaklatták az árva gyerekeket. A vádlottak között van az árvaház helyettes vezetője és egy volt nagykövet is.
Vágólapra másolva!

Megkezdődött a portugáliai Casa Pia árvaházhálózat lakóival szembeni szexuális visszaélések elkövetésével vádolt hét ember büntetőpere csütörtökön Lisszabonban. A hat férfit és egy nőt - köztük Carlos Ruz ismert portugál tévébemondót - különböző pedofil bűncselekmények elkövetésével vádolják. A sértettek a Casa Pia egyik lisszaboni árvaházának fiú lakói, számuk - miután a szexuális visszaélések több évtizedre nyúlnak vissza - meghaladja a százat. A vádlottak padján foglal helyet mások mellett az árvaház helyettes vezetője és egy volt nagykövet is. Az ügyben több mint 500 vádpont szerepel, a tervek szerint 800-nál is több tanút hallgatnak meg, és az ügy iratai több ezer oldalra rúgnak.

A Casa Pia Portugália-szerte létesült, árvaházakat és oktatási intézményeket tömörítő tíz központjában ötezer gyerekre felügyelnek. A hálózat egykori sofőrje a vádak szerint egy lisszaboni árvaházból hurcolt gyerekeket Cruznak és a többi vádlottnak, akik egy szociális munkás - a vádlottak közül az egyedüli nő - által rendelkezésre bocsátott házban bonyolították le az együttléteket Lisszabontól 100 kilométernyire keletre. A pedofilbotrány 2002 novemberében pattant ki egy portugáliai hetilap cikke nyomán.