Kettészakadhat Ukrajna

Vágólapra másolva!
Önállósodni akar Kelet-Ukrajna. A donyecki térségben népszavazást írnának ki az autonómia bevezetéséről, amennyiben a választási vita Juscsenko javára dől el. Kijevet ellepték a külföldi politikusok, akik a helyzet rendezését igyekeznek elérni. Pénteken meg is kezdődtek a tárgyalások, és megtörtént az első erőszakos beavatkozás is a hatóságok részéről. Az észak-ukrajnai Csernyihivben könnygázt vetettek be az ellenzéki tüntetők ellen, és lövéseket is hallani lehetett. Az ellenzék továbbra is tüntet Kijevben, kormányhivatalokat és igazgatási épületeket vettek blokád alá.
Vágólapra másolva!

Autonómiaszavazással fenyeget a kelet-ukrajnai Donyeck vidéke. A donyeckiek abban aza esetben szeretnének önálló igazgatást, ha az elnökválasztási vita az ellenzéki Juscsenko javára dőlne el. Donyeck Viktor Janukovics miniszterelnököt, a hatalom elnökjelöltjét támogatta a vasárnapi elnökválasztáson. Janukovics korábban Donyeck és Luhanszk kormányzója volt.

"Figyelmeztetünk: ha puccs történik, fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a donyecki régió lakóit felkérjük: függetlenül döntsenek sorsukról." - áll a határozatban, amelyet a donyecki gazdasági tanács fogadott el pénteken. "A Viktor Juscsenko vezette ellenzék alkotmányellenes lépései a polgárháború küszöbére sodorták Ukrajnát." - figyelmeztet a tanács.

A donyecki térség más, Janukovicsot támogató tartományokat is arra szólított fel, hogy kövessék példáját. "Van törvény a helyi népszavazásokról. Tizenöt napon belül kihirdetjük, hogy népszavazást akarunk tartani, megfogalmazzuk, kidolgozzuk a kérdéseket" - jelentette ki Anatolij Bliznik, a térség jelenlegi kormányzója.

Megkezdődtek a békéltető tárgyalások

Megkezdődött pénteken este Kijevben az a kerekasztal-tárgyalás, amely a vitatott eredményű ukrajnai elnökválasztással kapcsolatos súlyos belpolitikai válság megoldását célozza.

Az elnökválasztás második fordulójának ellenlábas részvevőin - Viktor Janukovics oroszbarát és Viktor Juscsenko Nyugat-barát elnökjelöltön - kívül részt vesz benne a hivatalban levő elnök, Leonyid Kucsma, továbbá több külföldi közvetítő, Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Alexander Kwasniewski lengyel, Valdas Adamkus litván államfő és Borisz Grizlov, az orosz parlament alsóházának elnöke.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A megbeszélés kezdetén Kucsma újólag hangsúlyozta, hogy megítélése szerint csakis a törvényekhez ragaszkodó politikai megoldás lehetséges az elnökválasztás második fordulója után kialakult bonyolult helyzetben.

Korábban Aleksander Kwasniewski lengyel elnök és Leonyid Kucsma távozó ukrán államfő találkozott. Kucsma ezután Viktor Juscsenko ellenzéki elnökjelölttel tárgyal, majd Javier Solanával, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével, illetve Valdas Adamkus litván elnökkel is folytat megbeszéléseket. A kétoldalú megbeszéléseket követően várhatóan még pénteken közös találkozót tartanak.

Ukrajnában ötödik napja folynak a vasárnapi elnökválasztás eredményét vitató ellenzéki tüntetések. A hivatalos eredmények szerint a szavazást Viktor Janukovics kormányfő, a hatalom jelöltje nyerte, ezt azonban ellenfele, Viktor Juscsenko nem ismeri el. A fővárosi utcákon párhuzamosan tüntetnek a két politikus hívei.

Leonyid Kucsma elnököt sem a hivatal hétfő este óta őrző Juscsenko-szimpatizánsok, sem az elnöki hivatal munkatársai nem látták. Péntek délelőtt ülésezett a parlament házbizottsága, amely szombatra összehívta a legfelsőbb tanács rendkívüli ülését. Ezen két napirendi pont szerepel: a helyzet megvitatása és a rendezéshez szükséges jogszabályok elfogadása.

A péntekre virradó éjszaka nyugodt volt Kijevben, csupán az elnöki palotát védő őrséget cserélték le. A tüntetők napok óta próbálták átállásra bírni az épületet őrző sisakos, pajzsos őröket, narancsszínű rózsákat, más virágokat tűztek a pajzsokra, csütörtök este pedig az őrök már tüntetőktől kértek enni, mert két napja nem gondoskodtak róluk.

Könnygáz és körbezárt hivatalok

Pénteken reggel istentisztelettel kezdődött az ellenzéki tiltakozások ötödik napja a kijevi főtéren. Viktor Juscsenko hívei ezután eltorlaszoltak több kormányhivatalt, így az államfői rezidenciát, a kormány különböző épületeit és a nemzeti bankot is. A tiltakozók egy darabig még Viktor Janukovics kormányfőt is megakadályozták abban, hogy találkozzon a holland nagykövettel.

Közben az észak-ukrajnai Csernyihivben könnygázt vettek be a megyei önkormányzat épületénél tüntető Juscsenko-hívek ellen, és lövéseket is lehetett hallani. A tüntetők azonban nem tágítottak, és később elvezették az épületből Ivan Kocsubejt, a megyei rendőrfőnök helyettesét, aki parancsot adott a könnygáz bevetésére.

Vaszil Kremeny oktatási miniszter rendeletet adott ki, amelyben kötelezi a felsőfokú oktatási intézményeket és a kollégiumokat, hogy szállásolják el és lássák el a vidékről érkezett ellenzéki diákokat.

Ellepték Kijevet a külföldi politikusok

Fotó: EPA
Walesa már csütörtökön megérkezett

Miközben az ellenzék és a kormányoldal utcai tüntetéseken és ellentüntetéseken igyekszik kikényszeríteni a maga igazát, Kijevet ellepték a segítőkész külföldi politikusok. Csütörtökön a nyíltan Juscsenkót támogató legendás lengyel politikus, Lech Walesa érkezett a fővárosba, pénteken a távozó Kucsma elnökkel jó kapcsolatban lévő Aleksander Kwasniewski lengyel államfő gépe landolt Kijevben.

Az ukrán fővárosba érkezett Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is. Solana találkozik Janukoviccsal, Juscsenkóval és Kucsmával, és még pénteken visszautazik Brüsszelbe. Kijevbe várják még Jan Kubist, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet főtitkárát, valamint Valdas Adamkus litván elnököt is.

Összeomlóban a kormányzati médiabefolyás

Csütörtökön menesztették az ukrán 1+1 magáncsatorna hírprogramjainak vezető szerkesztőjét. Vjacseszlav Pihovseket Leonyid Kucsma és Viktor Janukovics irányába való elfogultsággal vádolják. Pihovsek Ukrajna legkevésbé megbízható újságírója kétes címét érdemelte ki egy nyugati szervezet felmérése szerint.

Korábban számos újságíró lépett sztrájkba több kormányzati befolyás alatt lévő televíziónál is, így az UT-1 állami tévénél vagy a Kucsma veje, Ukrajna második leggazdagabb embere, Viktor Pincsuk tulajdonában lévő ICTV-nél. Az Intert - amely Viktor Medvedcsuk, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének pártja, az Ukrajnai Szociáldemokrata Párt tagjai irányítása alatt áll - is felszólították az objektív hírszolgáltatásra. A sztrájkok miatt a kérdéses csatornák csak korlátozott hírszolgáltatást nyújtanak.

MTI/[origo]