Az ukrán választás megosztja kárpátaljai magyar szervezeteket

Vágólapra másolva!
Az ukrán elnökválasztás kapcsán tovább mélyülnek az ellentétek a kárpátaljai magyar szervezetek között. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség és társszervezetei, valamint az ukrán parlament egyetlen magyar képviselője is az oroszbarát Janukovicsot tekinti a legitim államfőnek. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szerint azonban a hatalom csalással vette el Juscsenko ellenzéki elnökjelölt győzelmét.
Vágólapra másolva!

Janukovicsot tekinti a legitim államfőnek a képviselő

"Ukrajna polgárai, az ország jövőjéről is véleményt alkotva, megválasztották államuk új vezetőjét, s az a tény, hogy a szavazásra jogosultak többsége Viktor Janukovics személyéhez köti reményeit, meggyőzően tanúsítja: ugyanúgy, mint korábban, a béke és az egyetértés marad ma is az egyik legfőbb érték az ukrán államban és társadalomban" - áll Gajdos Istvánnak, az ukrán parlament egyetlen magyar képviselőjének, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökének szombaton megjelent nyilatkozatában.

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) szócsövének számító Kárpáti Igaz Szó szombaton megjelent számának több írása is hitet tesz Janukovics választási győzelme mellett, élesen elítélve a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elkötelezettségét Juscsenko iránt.

Vezércikkében az újság, utalva a "sokan vagyunk, de nem elegen" magyarországi választási szlogenre, leszögezi: az ukrán elnökválasztás vesztesének tudomásul kellene vennie az eredményt. Az írás szerint a voksolás első fordulójában a kárpátaljai magyarság a folytonosság mellett állt ki, "arra a jelöltre szavazva, akinek a nyugdíjemelést, a magyar iskolahálózat fejlesztését, a kettős állampolgárság gondolatának tevékeny támogatását köszönhetjük".

A második körben azonban elkezdődött - mint a cikk fogalmaz - a nacionalisták fizetett csatlósául szegődött KMKSZ ellenpropagandája. Ám a megfélemlítésen, a félreinformáláson alapuló erőszakos propaganda nem hozta meg a kívánt áttörést, a kárpátaljai magyarok többsége nem hagyta magát becsapni - szögezi le az újság arra hivatkozva, hogy sok magyar településen Janukovics győzött. (A magyar többségű, Beregszász központú választókörzetben Juscsenko szerezte meg a voksok 55 százalékát, míg Janukovics a szavazatok kevesebb mint 41 százalékát kapta - jegyzi meg az MTI tudósítója).

Egy másik írásban Horváth Sándor, az újság publicistája, aki egyben az UMDSZ vezető tisztségviselője, úgy véli: az elnökválasztásnak a helyi magyarság szempontjából is voltak tanulságai, hiszen az első körben a KMKSZ nyilvánosan, hivatalosan egyetlen jelöltet sem támogatott, miközben az UMDSZ Janukovics mellé állt.

Ugyanakkor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség az ungvári tömegmegmozdulásokon is hitet tett Viktor Juscsenko támogatása mellett. Brenzovics László, a szervezet alelnöke a kárpátaljai ellenzék sok ezres pénteki tüntetésén nagy tetszéssel fogadott beszédében arról biztosította hallgatóságát, hogy a kárpátaljai magyarok, az ukránok többségéhez hasonlóan, Juscsenkóra szavaztak, s őt tekintik elnöküknek. Az ungvári tüntetéseken sok kárpátaljai magyar is részt vesz, a tömegben magyar zászló és magyar transzparensek is láthatók.