[origo] nagyvilág>
A nőkről szól az idei AIDS elleni világnap
[origo]|2004. 12. 01., 12:51|Utolsó módosítás:2004. 12. 02., 13:40|Közel 40 millió HIV-fertőzött él világszerte - derül ki az ENSZ egészségügyi szervezetének a december 1-jei AIDS-világnap alkalmából közölt tanulmányából. A női fertőzöttek száma rohamosan növekszik, elsősorban az ellenük elkövetett erőszakos cselekmények miatt. Az ENSZ szerint a járvány terjedésének megfékezéséhez az ő helyzetükön kell javítani.

Ajánlat
Linktár
JÁTSSZ ONLINE!
Az idei évet a nők évének nyilvánította az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO), így kézenfekvő az, hogy az idei AIDS-elleni világnapon is a nők helyzetével foglalkozik a WHO. A szervezet becslései szerint a 39,4 millió HIV-fertőzött 47 százaléka leány és asszony, arányuk és számuk pedig rohamosan növekszik.
A nők egyre nagyobb számú fertőzöttségéhez nagymértékben hozzájárulnak az ellenük elkövetett erőszakos cselekmények. A nők elleni erőszak ugyanis világszerte elterjedt jelenség: a becslések szerint minden harmadik-ötödik nőt ért lelki vagy szexuális bántalmazás a partnere részéről - áll a WHO jelentésében. A ruandai, tanzániai és dél-afrikai kutatások szerint háromszorosára nő a HIV-fertőzés kockázata azok között, akiket erőszakos támadás ért. A HIV-vírus átadásának kockázata növekszik, ha a nemi érintkezés szexuális erőszak révén történik, különösen, ha fiatal lány az áldozat, mivel a nemi szervei még éretlenek és sérülékenyebbek. A tanulmány emlékeztet arra, hogy rengeteg fiatal nőnek az első szexuális kapcsolata kényszer és erőszak útján jött létre.
"A nőket kell az AIDS-elleni küzdelem központjába állítani, ha meg akarjuk fékezni a járványt" - jelentette ki az UNAIDS igazgatója, Peter Piot. Sok nőt ugyanis az erőszaktól való félelme akadályozza meg abban, hogy információkat szerezzen a HIV-vírusról, teszteket végezzen el, és hogy kezeltesse magát.
Idén 3,1 millióan haltak meg a betegségben
A betegségért felelős HIV-vírust 1983-ban izolálták, és 1985-re kifejlesztették a vírus azonosítására szolgáló teszteket is. A HIV-vírus lassú folyamatban támadja meg és rombolja le a szervezet immunrendszerét, s így a fertőzött személyt védtelenné teszi különböző betegségekkel szemben, melyek előbb-utóbb a halálát okozzák. Az AIDS a HIV-fertőzés utolsó szakaszának tekintendő.
A WHO és az AIDS elleni küzdelmet összehangoló ENSZ-ügynökség (UNAIDS) novemberi jelentése szerint a HIV-vírussal fertőzött felnőttek és gyermekek száma becslések szerint elérte a 39,4 milliót. Összesen 3,1 millió ember halt meg a HIV-vírus által okozott AIDS-betegségben 2004-ben, és 4,9 millió fertőződött meg HIV-vírussal. Az új fertőzöttek körében a világ minden táján nőtt a nők aránya, ezért az idei világnap fő témájának a nők veszélyeztetettségét választották. A WHO szerint a sürgősen kezelésre szoruló emberek kilenctizede nem jut megfelelő ellátáshoz.
A betegség eddigi áldozatainak száma eléri a 25 milliót. A legsúlyosabban fertőzött térség Fekete-Afrika, egyre súlyosabb a helyzet Kelet-Ázsiában, de a vénásan befecskendezhető kábítószerek fogyasztása miatt óriási ütemben nő Kelet-Európában is a HIV-fertőzöttek száma.
Magyaroszág enyhén fertőzött
Magyarországon a korai intézkedéseknek köszönhetően az enyhén fertőzött országok közé tartozik: 1985-től alig több mint ezerszáz HIV-fertőzést állapítottak meg, jelentős részben itt élő külföldieknél, becslések szerint azonban két-háromezer HIV-fertőzött él hazánkban. A betegség következtében idén március 31-ig Magyarországon 260 személy - 238 férfi és 22 nő - hunyt el. A Nemzeti AIDS Stratégia elsősorban a megelőzésre helyezi a hangsúlyt - a biztonságos nemi életre és az óvszerhasználatra hívja fel a fiatalok figyelmét -, a másodlagos prevenciót az ingyenes szűrővizsgálat jelenti.
Októberben a HIV-vírus elleni védőoltással kezdtek kísérleteket Svédországban, és az oltási kampányt a jövő év második felében kiterjesztik a kelet-afrikai Tanzániára is. Brit orvosok Zambiában antibiotikum-kezelésekkel kísérleteznek, Kínában pedig a közelmúltban jóváhagyták egy saját fejlesztésű AIDS-ellenszer embereken való klinikai kipróbálását. Világszerte tucatnyi potenciális gyógyszert tesztelnek, egyelőre azonban egyik sem tudta legyőzni a kórokozót.
[origo]
[origo] címlapon»
Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
Utcai zavargások csatazaja és könnygáz orrfacsaró bűze mellett szavazta meg vasárnap a görög parlament az újabb gazdasági megszorítócsomagot. Miközben a képviselők ...
Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Műholdfelvételekkel bizonyította be az USA, hogy a szíriai rezsim nehéztüzérséget vet be a kormányellenes lázadók letörésére. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma ...
Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
Hollywoodi kém- és túszdrámához hasonló események játszódtak le a héten Kínában, miután géppisztolyos rendőrök zártak körbe egy amerikai konzulátust Szecsuan ...
Tintahalháborúval és lekurvázott elnökkel melegítenek a Falkland-évfordulóra
Lekurvázott elnök, szartengerként ábrázolt ország, dél-amerikai kikötőkből kitiltott hajók és tintahalháború jellemzi a Nagy-Britannia és Argentína közötti kapcsolatok ...
Washington és Moszkva háborújává válik a szíriai konfliktus
Egyre élesebben kirajzolódik az orosz és amerikai ellentét a polgárháborúvá váló szíriai konfliktusban, amelyben a két nagyhatalom egymással szemben álló oldalra került. ...
Bolondját járatta csodálóival a zsidó Indiana Jones
Tömegsírokból előásott, titkos térképpel felkutatott és más kalandok árán megszerzett tóratekercsekre vadászott egy washingtoni rabbi, aki 1,2 millió dollárt gyűjtött ...
Mi köze az amerikai diákok rángatózásának a nagy péniszpánikhoz?
Rejtélyes betegség támadta meg egy amerikai iskola diákjait: többen minden előzmény nélkül önkéntelenül rángatózni, dadogni, görcsölni kezdtek. A diákok egy részét ...
Kadhafi szelleme kísérti Líbiát
Kadhafi-párti felkeléssel riogatnak a bukott líbiai diktátor városában, Kadhafi emléke miatt fújnak egymásra az új hadsereg katonái, és még a forradalom átmeneti ...
Aszad elnök közelében a szíriai lázadók
A fővárost is elérték a szíriai lázadók csapatai, tavaly ősz óta valóságos hadsereget szerveztek dezertált katonákból. Damaszkusz egyik külvárosában már a felkelők zöld ...
Sátán Sarkozyt emlegetnek az örmény döntésen kibukott törökök
Súlyos diplomáciai botrány bontakozik ki Törökország és Franciaország között az 1915-ös örmény népirtás tagadását büntető francia jogszabály miatt. A törökök ...
"A félelem korlátait sikerült ledöntenünk" - egy éve tört ki az egyiptomi forradalom
Az iszlamisták ünnepelve várják, hogy eljöjjön az idejük, a liberális forradalmárok viszont a félbehagyott munka befejezésére készülnek az egyiptomi forradalom ...
"Bocsi. És viszlát" - egy arab diktátor, aki megúszta népe bosszúját
Kadhafit meglincselték Líbiában, Mubarakot vasketrecben hordják az egyiptomi bíróságokra, Ben Ali pedig 35 évet kapott a tunéziai forradalmároktól. A legdurvább arab ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút Budapesten
- Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
- Nem javasolja a külügy a Romániába utazást
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Senki sem önként csinálta ezt végig
- Kiadták Whitney Houston holttestét a családjának
- Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét
- Másfél hónap után bukik a nagy adóújítás
- Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
- Csődbe ment az esztergomi közvilágítást kikapcsoló cég
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Magyarország az EU négy legsebezhetőbb országa között
- Lengyelország sikere Orbán Viktor sikere
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között minden vászonfotó 50 kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 46500 XR beépíthető mosogatógép
149 900 Ft -
AEG BE 5013421-M + AEG HK 654070 XB szett
189 900 Ft
-
[origo] állás
Válogasson álláshirdetéseink között! -
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.