Aligazgató-helyettes lesz Salgó az Europolnál

Vágólapra másolva!
Igazgató már biztos nem lesz az Europolnál Salgó László, viszont helyette elnyerte a szervezet aligazgató-helyettesi posztjára kiírt pályázatot. A volt országos főkapitány a terrorizmus elleni küzdelemért felel majd új helyén - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Fotó: MTI

Salgó László egyelőre nem lesz az Europol igazgatója - írja a Népszabadság brüsszeli forrásokra hivatkozva. A lap szerint ugyan nincs még végleges döntés az igazgató személyéről, de a volt országos rendőrfőkapitány neve nincs a között a négy név között, akik a legtovább jutottak a kiválsztás során.

Salgó ugyanakkor egy másik pályázaton elnyerte az uniós rendőri együttműködés szervezetének aligazgató-helyettesi tisztét. Területe a terrorizmus elleni küzdelem lesz.

Salgó László Magyarország számára igen fontos posztot nyert el - mondta a lapnak Lamperth Mónika az EU-belügyminiszterek csütörtöki, brüsszeli ülése után. A magyar-lengyel miniszteri találkozón megerősítették, hogy a két ország fővárosa még versenyben van egymással a 2005-ben felállítandó uniós határőrizeti ügynökség székhelyéért - írja a Népszabadság.