Hazaárulással vádolják az ukrán elnököt

Vágólapra másolva!
Hazaárulás miatt indított eljárást Leonyid Kucsma ukrán elnök ellen a legfőbb ügyésznél Viktor Juscsenko. Az ellenzéki jelölt és hívei szerint a távozó államfő szándékosan akadályozza a november 21-i választások miatt kialakult válság rendezését. A választási csalásokkal kapcsolatos panaszokról pénteken dönt az ukrán legfelsőbb bíróság. Eközben az ukrán parlament úgy döntött: kivonják az ukrán katonákat Irakból - ez Kucsma elnök erejének további csökkenését jelenti.
Vágólapra másolva!

Viktor Juscsenko ukrán ellenzéki elnökjelölt hazaárulás miatt kezdeményezett eljárást Leonyid Kucsma távozó elnök ellen az ukrán főügyészségen. Julia Tyimosenko, Juscsenko egyik fő szövetségese közölte, Kucsma "az egyetlen személy, aki hátráltatja a politikai rendezés folyamatát", az országot megosztó választási válságban, mivel nem küldte el a parlamentnek a központi választási bizottság új tagjainak listáját és nem írja alá a kormány feloszlatását kimondó határozatot. A Janukovics-kabinettől ugyanis a parlament szerdán megvonta a bizalmat - írja a Mosnews.com.

Tyimosenko azt is Kucsma szemére vetette, hogy nem távolítja el a Kelet-Ukrajna elszakadásával fenyegetőző helyi politikai vezetőket, és nem írja alá azt a választási törvényt módosító javaslatot, amely lehetetlenné tenné a választási visszaéléseket.

Pénteken bírósági döntés

Az ukrán belpolitikai válság a november 21-i elnökválasztás után harapózott el. Az ellenzéki jelölt, Viktor Juscsenko ugyanis választási csalásokra hivatkozva nem volt hajlandó elfogadni a hivatalos eredményt, amely szerint 3 százalékos különbséggel Viktor Janukovics kormánypárti jelölt nyert. Juscsenko és hívei többszázezres megmozdulásokkal igyekeztek kikényszeríteni választási eredmény megsemmisítését, és ezzel párhuzamosan jogi útra terelték az ügyet. Az ukrán legfeslőbb bíróság pénteken hoz döntést a választási csalásokra vonatkozó panaszokkal kapcsolatban.

A több mint másfél hete tartó tiltakozásoknak azonban csütörtökön úgy tűnt, beérett a gyümölcse: a kormányoldal és az ellenzék is egyetértett abban, hogy új választást kell tartani, ám ennek módjában még nem értenek egyet. Juscsenko csak a második fordulót, a kormány ellenben az egész választást megismételné. Utóbbi bizonyára azért, mert új jelöltet kívánnak indítani, a múlt héten hivatalosan győztesnek nyilvánított, ám az ellenzék által el nem fogadott és a parlament által tisztségétől megfosztott Viktor Janukovics kormányfő helyett.

Egy új választás megszervezése azonban hosszú hetekbe, hónapokba telhet.

Hazarendelik a katonákat Irakból

Megszavazta az ukrán parlament az Irakban tartózkodó ukrán kontingens hazarendelését. A parlament határozata azonban csak javaslat értékkel bír az ukrán elnök számára. Az alkotmány szerint a leköszönő Leonyid Kucsma elnök az, aki majd kimondja a végső szót az ukrán kontingens további sorsával kapcsolatban.

Annak idején Ukrajna az első között csatlakozott az USA felhívásához, és 1600 katonát - a negyedik legnagyobb kontingens - küldött Irakba. Kucsma elnök azonban nem határozott meg konkrét határidőt az iraki misszióval kapcsolatban, a katonák elvileg addig maradnak, amíg az ukrán elnök haza nem rendeli őket.

A mostani parlamenti döntés erőteljes üzenet Kucsma számára. Amióta az ellenzéki Juscsenko vezette Mi Ukrajnánk párttömörülés két napja többséget szerzett a parlamentben, egyre inkább kezd kicsúszni a talaj Kucsma lába alól a törvényhozásban. Az iraki misszióval kapcsolatban eddig konszenzus volt, most azonban úgy tűnik, hogy Juscsenkóék a katonák hazahozatalának erőltetésével kívánnak szert tenni további támogatókra.