Bush: nem halasztják el az iraki választásokat

Vágólapra másolva!
Bush elnök megerősítette, hogy nem halasztják el az iraki választásokat. Bush szerint mindenképpen az eredetileg kitűzött időpontban, január 30-án kell megtartani a voksolást, különben az új iraki kormányzat a gyengeség látszatát kelti. Bush szerint a dzsiddai terrortámadások is arra intenek, hogy a terroristák befolyásolni akarják a választók akaratát, erre pedig a választások megtartásával lehet válaszolni.
Vágólapra másolva!
Megtámadták az amerikai konzulátust Dzsiddában/nagyvilag/20041206megtamadtak.html

George Bush amerikai elnök hétfőn ismételten kizárta a jövő év január 30-ra kitűzött iraki választások elhalasztásának a lehetőségét, mivel érvelése szerint ezzel azt a benyomást keltenék, hogy a terroristák feltartóztathatják a demokrácia menetét. Bush elnök a Fehér Házban fogadta Gázi Masal Adzsíl al-Jáver iraki ideiglenes elnököt, majd együtt nyilatkoztak a sajtónak.

Az elnök kijelentette, hogy a halasztás "megtévesztő üzenetet küldene a világnak és magának az iraki népnek is". Hangsúlyozta, hogy a szaúd-arábiai támadások is arra intenek, a terroristák nem nyugszanak, befolyásolni akarják a szabad országok akaratát. "Azt akarják elérni, hogy távozzunk Szaúd-Arábiából, vonuljunk ki Irakból.

Azt akarják, hogy legyünk bátortalanok és fásultak velük szemben, akik eltökéltek arra, hogy ártatlan embereket gyilkoljanak meg válogatás nélkül. Ezért olyan fontosak a választások Irakban" - mondta.

Gázi Masal Adzsíl al-Jáver kijelentette, hogy az irakiak többsége január 30-án akar választani, a halasztást senki sem akarja néhány politikuson kívül. Irakban, fejtegette, a sötétség erőivel néznek szembe, akiknek nincs más céljuk, mint a politikai folyamat kisiklatása és polgárháború szítása, de kudarcot fognak vallani, mert nem hagyják, hogy annyi áldozat hiábavaló legyen.

Az ideiglenes elnök hangsúlyozta, hogy a fegyveresek nem szunniták, hanem olyan vegyes társaság, akiket a demokrácia gyűlölete köt össze. Bush elnök a sajtóértekezleten köszönetet mondott Szaúd-Arábiának a dzsiddai szélsőséges akció felszámolásáért. Kifejezte meggyőződését, hogy a szaúd-arábiaiak megosztják értesüléseiket arról, hogy ki húzódhat meg a konzulátus elleni támadás mögött.