Megtámadták az amerikai konzulátust Dzsiddában

Vágólapra másolva!
Egy támadót megöltek, kettőt elfogtak, másik kettőt pedig bekerítettek a szaúdi biztonsági erők Dzsiddában. A szélsőséges fegyveresek a városban lévő amerikai konzulátust támadták meg hétfő reggel, az épületben kitört lövöldözésben az egyik támadón kívül legalább 4 szaúdi életét vesztette.
Vágólapra másolva!

A szaúdi biztonsági erők szerint megölték az egyik fegyverest azok közül, akik hétfőn megtámadták az Egyesült Államok dzsiddai konzulátusát. Két másik támadót elfogtak, két további fegyverest pedig körülvettek a nemzeti gárdisták az épület belsejében.

A konzulátus elleni támadásban az egyik támadón kívül legalább négy szaúdi őr vesztette életét. A támadók az első beszámolók szerint a konzulátus 18 helyi alkalmazottját is túszul ejtették. Amerikai áldozatokról nem érkeztek jelentések.

Az épületegyüttes előtt előbb egy gépkocsi robbant, majd lövöldözés kezdődött, amely a robbanás után több mint egy órával is folyt. A helyszíni beszámolók szerint az épületből lángok csaptak ki, és füst gomolygott. A szaúdi rendőrség és a nemzetőrség 200 emberét vezényelték a környékre, amelyet teljesen lezártak.

A rijádi amerikai nagykövetséget és a dzahráni konzulátust biztonsági okokból bezárták. A dzsiddai konzulátus környékén már tavaly szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be, miután 2003-ban sorozatos bombamerényletek értek külföldieknek otthont adó lakónegyedeket Szaúd-Arábiában.

[origo]/MTI