Románia az idén befejezheti a csatlakozási tárgyalásokat

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság bővítési biztosa szerint Románia még ebben a hónapban befejezheti a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val. Románia így a korábbi terveknek megfelelően 2007-től az Unió tagja lehet.
Vágólapra másolva!

Romániának jó esélye van arra, hogy ebben a hónapban, az Európai Unió jövő heti brüsszeli csúcstalálkozója előtt befejezze csatlakozási tárgyalásait az Unióval - közölte szerdán Olli Rehn, az Európai Bizottság új bővítési felelőse. A hivatalos döntésre az EU-külügyminiszterek hétfői ülésén kerülhet sor, ezt a csütörtök-pénteki állam- és kormányfői találkozó is szentesítheti.

Az EU korábban is azt tervezte, hogy még az idén befejezi a tárgyalásokat Romániával, és 2007-től Bulgáriával együtt tagjai közé fogadja az országot, amely kimaradt a bővítés idén lebonyolított köréből. Az állami támogatások romániai rendszere miatt azonban az elmúlt hónapokban kételyek merültek fel, hogy sikerül-e tartani ezt a menetrendet.

A tervek szerint a csúcson az EU tényként jelenti be Bulgária és Románia 2007-es felvételét, megtartva viszont a védzáradékot, amely egyéves csúszást tesz lehetővé abban az esetben, ha Bukarest nem mutat kellő fejlődést a további előkészületekben. Mircea Geoana román külügyminiszter kijelentette: a román kormány nem áll le a tárgyalások befejezése után, hanem gyorsítja a reformokat.

Románia két héttel ezelőtt tett pontot ideiglenesen az egyik legnehezebb fejezet, a környezetvédelmi végére, miközben sikerült közel tucatnyi esetben átmeneti időszakot kialkudnia az uniós jogszabályok végrehajtásának kezdetére.