Chilében vádat emeltek Victor Jara gyilkosa ellen

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek Chilében Victor Jara énekes gyilkosa, egy nyugalmazott ezredes ellen, aki a Pinochet-puccs első napjaiban adott utasítást a kommunista művész agyonlövetésére.
Vágólapra másolva!

Mario Manriquez ezredes volt a parancsnoka annak a koncentrációs tábornak átalakított stadionnak a chilei fővárosban, ahová a katonai puccsal 1973. szeptemberében megdöntött baloldali rendszer híveit hurcolták a hatalomátvétel első napjaiban. Jarát a puccs második napján tartóztatták le, és a stadionba vitték több száz más emberrel együtt. A letartóztatást túlélő foglyok beszámolója szerint Manriquez parancsára katonák puskatussal eltörték Jara kezeit, azután agyonlőtték az énekest, akinek a baloldalt lelkesítő dalait egész Chilében és máshol is a világon ismerték.

Bár a gyilkosság körülményei már korábban kitudódtak, a csütörtöki vádemelés és letartóztatás az első az ügyben. A katonai diktatúra alatt 3197 embert öltek meg, vagy tüntettek el örökre egy hivatalos chilei jelentés szerint. A demokrácia helyreállítása után a stadiont Victor Jaráról nevezték el.