Vágólapra másolva!
Jelcin indította az első háborút, miután az észtek által hősnek tartott Dudajev megalázta belügyi alakulatait. Dudajevet a telefonja miatt megölték, de az oroszok békére kényszerültek. A Magyarországot is megjárt Maszhadov és a moldovai hős Lebegy tábornok megegyeztek, de a terror rövidesen folytatódott. Baszajev fél lábát elvesztve is ezrek megölését szervezi, miközben Alu Alhanov oroszbarát csecsen elnök próbál otthon rendet tenni, Putyin utasításai szerint. A nevekre kattintva megismerheti szerepüket a háborúban.
Vágólapra másolva!

Alu Alhanov

A mostani csecsen elnököt a lázadók Moszkva bábjának tartják. A volt rendőr állítólag arra készül, hogy átadja a hatalmat meggyilkolt elődje fiának, ahogy az ifjú harminc élves lesz.

Samil Baszajev

Baszajev fejére tűzték ki minden idők legmagasabb orosz vérdíját: 10 millió dollárt. A legszörnyűbb terrorakciókat ő tervelte ki: a beszláni iskolai vérengzést az ő emberei hajtották végre, 1995-ben pedig maga is részt vett egy ezer fős kórház elfoglalásában.

Dzsohar Dudajev

Csecsenföld első elnöke, a függetlenség kikiáltója volt az első csecsen származású szovjet tábornok. Az első csecsen háborúban egy rakétatámadás ölte meg. Csecsenföldön kívül Észtországban is hősként tisztelik.

Borisz Jelcin

Az első szabadon választott orosz elnök jórészt a csecsen válságnak köszönhette bukását. Mandátuma kitöltése előtt néhány hónappal távozni kényszerült a hatalomból, a második csecsen háború kitörése után.

Alexandr Lebegy

"Ha száz évig háborúznánk a csecsenekkel, akkor sem győzhetjük le őket" - mondta Lebegy tábornok, amikor 1996-ban rábízták a béketárgyalások vezetését. Lebegynek három fontos katonai döntése volt: egy tűzparancs megtagadása Moszkvában, egy visszavonulás Moldáviában, és egy kivonulás Csecsenföldről. Úgy lett a legnépszerűbb orosz katona, hogy mindig a békét választotta a harc helyett.

Aszlan Maszhadov

Maszhadov évek óta bujkál az orosz hatóságok elől, a lázadók hírügynöksége szerint továbbra is Csecsenföldön van. Az első háború csecsen főparancsnoka volt, 1997-99 között pedig a szakadár köztársaság elnöke.

Vlagyimir Putyin

Putyin a második csecsen háborúnak köszönhette azt a népszerűséget, amit a 2000-es elnökválasztáson kihasználva megszerezte a hatalmat. Az orosz elnöknek nem sikerült ugyan ígérete szerint gyors és végleges győzelmet szereznie, de hatalmát azóta is stabilan és egyre keményebb kézzel tartja.