Arzén az indonéz alelnök levesében

Vágólapra másolva!
A természetben fellelhető arzénszint dupláját mutatták ki a Jusuf Kalla indonéz alelnöknek Bali szigetén felszolgált levesben. A rendőrség még nem talált gyanúsítottat. Indonéziában szeptemberben egy emberi jogi aktivistát mérgeztek meg arzénnel.
Vágólapra másolva!

Az indonéz rendőrség pénteken megerősítette, hogy arzént találtak a Jusuf Kalla alelnöknek szánt levesben egy bali szállodában. A helyi rendőrség kihallgatta a szálloda konyhai és éttermi személyzetének öt tagját, de egyelőre nem találtak senkit, akit alaposan gyanúsítani lehetne a mérgezési kísérlettel. A tesztek megállapították, hogy a leves literenként 0,09 milligramm arzént tartalmazott, amely majdnem a duplája a természetben fellelhető szintnek, ugyanakkor elenyésző töredéke egy halálos adagnak.

Nem tudták kivédeni a Juscsenko elleni merényletet/nagyvilag/20041214elore.html

Kalla éppen a legnagyobb indonéz párt, a Golkar kongresszusára érkezett Baliba, ahol a pártelnöki tisztségről döntenek. Az ügynek az ad különös aktualitást, hogy jelenleg is folyik a nyomozás a legismertebb indonéz emberi jogi aktivista, Munir arzénnel történt megmérgezése ügyében. Munir szeptember 7-én halt meg, miközben repülőn Amszterdamba utazott.