Ukrajnában kisebb incidensekkel folyik a szavazás

Vágólapra másolva!
Rendkívül nagy nemzetközi érdeklődés közepette kezdődött vasárnap reggel Ukrajnában az elnökválasztás megismételt második fordulója. Az ismétlésre amiatt van szükség, mert a legfelsőbb bíróság a tömeges csalások miatt érvénytelenítette a választási bizottság korábbi határozatát, miszerint a jelenlegi kormányfő, az oroszbarát Viktor Janukovics kapott több szavazatot. Ellenfele az Ukrajna euroatlanti integrációját erősíteni kívánó ellenzéki jelölt, Viktor Juscsenko.
Vágólapra másolva!

Megkezdődött Ukrajnában vasárnap az elnökválasztás megismételt második fordulója. Október 31-e óta immár harmadszor szólítják az urnákhoz az ukrán választópolgárokat, hogy eldöntsék: az oroszbarát Viktor Janukovics kormányfő vagy az Ukrajna euroatlanti integrációját erősíteni kívánó és Moszkvával pragmatikus jószomszédi viszonyt szorgalmazó, a közvélemény-kutatások alapján esélyesnek látszó ellenzéki elnökjelölt, Viktor Juscsenko lesz Leonyid Kucsma távozó elnök utóda.

Az ismétlésre amiatt van szükség, mert a legfelsőbb bíróság a tömeges csalások miatt érvénytelenítette a Központi Választási Bizottság (CVK) határozatát, amely szerint Janukovics a november 21-i második fordulón a szavazatok 49,46 százalékát, Juscsenko pedig a voksok 46,61 százalékát kapta. A 225 választókerület több mint 33 000 szavazókörébe a CVK adatai szerint mintegy 37,6 millió szavazópolgárt várnak közép-európai idő szerint 7.00 és 19.00 óra között. Külföldön 77 országban 23 szavazókörben - Magyarországon Budapesten és Nyíregyházán - adhatják le voksukat a szavazásra jogosult ukrán állampolgárok.

Alkotmányellenesen szavaznak az ukránok/nagyvilag/20041225alkotmanyellenesen.html

Megfigyelők magas részvételi arányra számítanak. Már az első és a második fordulóban is rekord magas volt az érdeklődés: az állampolgárok 74,92, illetve 80,85 százaléka járult az urnákhoz.

A szavazásra rendkívül nagy nemzetközi érdeklődés közepette kerül sor: a CVK 12 542 külföldi megfigyelőt akkreditált, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet szintén rekord számú - több mint ezer - megfigyelővel képviselteti magát. A magyar Országgyűlés parlamenti képviselői közül Hárs Gábor (MSZP) és Ékes József (független) Kijevben, Gruber Attila (Fidesz) és Füle István (MSZP) Kárpátalján vesz részt a megfigyelők munkájában, a budapesti székhelyű Közép- és Kelet-európai Választási Szakértők Egyesületének (ACEEEO) megfigyelői között szintén több magyar szakértő érkezett Ukrajnába.

A "harmadik", döntő fordulóra a második forduló után felállított, új összetételű CVK a korábbi visszaélések megakadályozását ígérte. Az első fordulóban főként a szavazói névjegyzék pontatlanságából adódtak a visszaélési lehetőségek, mert több százezren nem szerepeltek benne, ezzel szemben voltak olyan választókörök, ahol "holt lelkek" is szavaztak. A második fordulón a legtöbb kifogásra az úgynevezett "kékcédulás" szavazás, a lakóhelyen kívüli voksolásra feljogosító igazolványok többszöri felhasználása, illetve a mozgó urnák adtak okot, de találtak az urnák lezárása előtt előre kitöltött, a helyi választási bizottság tagjai által aláírt jegyzőkönyvet is.

"Biztos vagyok a győzelmemben. A mai nap Ukrajna legboldogabb napja" - jelentette ki Viktor Juscsenko újságíróknak, miután bedobta szavazatát az átlátszó urnába a Függetlenség terén, a "narancsos forradalom" színhelyén lévő szavazókörben vasárnap délelőtt. "Janukovics nem fog győzni" - tette hozzá az ellenzék elnökjelöltje arra a kérdésre válaszolva, kész-e elismerni a másik jelölt győzelmét, ha az kap több szavazatot.

Viktor Janukovics kormányfő a szavazás után közölte: "a jövőnk, az ukrán nép jövőjére" szavazott. Reményét fejezte ki, hogy az ukrán nép helyesen dönt. A választás utáni esetleges tiltakozó akciókra vonatkozó kérdésre válaszolva, az elnökjelölt közölte: bízik abban, hogy az ukrán nép békeszerető és jóindulatú, és nem lesz probléma.