Tyimosenko lehet Ukrajna miniszterelnöke

Vágólapra másolva!
Julia Tyimosenkót, az ellenzék második emberét jelölné miniszterelnöknek elnöki beiktatása után Viktor Juscsenko. A megválasztott ukrán elnök közölte: tudatában van annak, hogy döntését nehéz lesz elfogadtatni a radával, az ukrán parlamenttel. Juscsenko ugyanakkor közölte: ha a képviselők nem fogadják el a keményvonalasnak számító Tyimosenkót, akkor alternatív jelöltjei is vannak a kormányfői posztra.
Vágólapra másolva!

Julija Tyimosenko volt miniszterelnök-helyettest szándékozik jelölni a kormányfői posztra Viktor Juscsenko megválasztott ukrán elnök. Juscsenko szerdán este jelentette be Kijevben, hogy elnöki hivatalába való beiktatása után - Tyimosenko táborával kötött megállapodása alapján - a volt miniszterelnök-helyettest jelöli a kormányfői posztra, bár tudatában van annak, hogy e jelölést nem lesz könnyű elfogadtatni a parlamentben.

Ha úgy látja majd, hogy nincs kilátás a parlamenti többség összekovácsolására, akkor nem erőlteti a dolgot, valaki mást fog jelölni - mondta. A lehetséges alternatív jelöltek között Anatolij Kinah volt kormányfőt, Olekszandr Moroz szocialista vezetőt és Petro Poroscsenko politikust, vállalkozót, pénzügyi szakembert említette.

A dúsgazdag vállalkozó Tyimosenko volt Juscsenko egyik fő támogatója az elnökválasztási kampányban. Amikor a novemberi második forduló után Viktor Janukovics jelenlegi kormányfőt hozta ki győztesként a központi választási bizottság, Tyimosenko hirdette a leghangosabban, hogy csalás történt, s ő bizonyult a legradikálisabbnak a második forduló megismétlését követelő tömegmegmozdulások szervezésében.

Személye nagyon vitatott a politikailag végletesen megosztott Ukrajnában, kormányfői jelölése több szempontból problémásnak látszik. Egyrészt azért, mert árnyékot vetnek rá azok a kétes üzletek, amelyeket a kilencvenes évek folyamán bonyolított le az ukrán energiaszektorban. Másrészt azért, mert politikai megfigyelők szerint Tyimosenko fellépne a nemzeti vagyon újrafelosztásáért, ha megszerezhetné a miniszterelnöki posztot.

Egy ilyen újrafelosztástól főleg az ország erősen iparosodott keleti régióinak vagyonos gyárosai tartanak. Diplomáciai bonyodalmakat is előidézne Tyimosenko kormányfői jelölése, hiszen Oroszországban bűnvádi eljárás folyik ellene, mert állítólag megvesztegetett magas rangú orosz katonai vezetőket.

Viktor Janukovics jelenlegi kormányfő sietett leszögezni Juscsenko szerda esti bejelentése után, hogy nem szándékozik megválni miniszterelnöki posztjától.