Madárinflunzás lett egy vietnami lány

Vágólapra másolva!
Madárinfluenza-vírust találtak egy 16 éves vietnami lány szervezetében. A lány egy beteg csirke levágásakor kaphatta meg a kórt.
Vágólapra másolva!

A déli Tai Ninh tartományból való lányt Ho Si Minh-város trópusi betegségekkel foglalkozó kórházában vizsgálták, és a vizsgálati eredmények szerint az emberre veszélyes H5N1 vírussal fertőződött meg - közölte a déli nagyváros egészségügyi hatóságának igazgatóhelyettese. "Súlyos légzési problémákkal küszködik, és az állapota jelenleg válságos" - tette hozzá. A lány egy beteg csirke levágása és elkészítése közben kapta meg a kórt.

Vietnamban egy év alatt húszan haltak meg madárinfluenzában. A december végi hivatalos adatok szerint az utóbbi időben hat tartomány gazdaságaiban állapították meg a betegség létét, és körülbelül 11 ezer szárnyast pusztítottak el, a kór újabb nagyarányú megjelenését elkerülendő.