Vezető nélkül az algériai GIA-terroristák

Vágólapra másolva!
Az algériai biztonsági erők tagjai kézre kerítették a Fegyveres Iszlám Csoport (GIA) vezérét, helyettesét pedig megölték jelentősen meggyengítve ezzel a szervezetet - közölte az algériai belügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

A terrorszervezet, amely a biztonsági erők intézkedése folytán vezetés nélkül maradt, 1992 óta a kormány megdöntését tűzte zászlajára, nem válogatva eszközökben. Núreddín Budiafi őrizbe vétele és Sabán Junisz megölése egy már novemberben elindított biztonsági hadművelet eredménye. A GIA-t a belügyminisztérium szerint Budiafi július óta vezeti, miután elődjét, Rasíd Vákilit saját hívei meggyilkolták. Vákili, másik nevén Abu Turab meggyilkolását több média már tavaly jelentette.

A kormánycsapatok és a GIA harcaiban az utóbbi 12 év folyamán kereken 120 ezer ember halt meg. Az utóbbi években azonban az erőszak jelentékeny mértékben csökkent. A konfliktus a 90-es évek közepén volt a legvéresebb, amikor a GIA megtámadott több falut, és ezek lakóit lemészárolta.

A GIA felkelése azért robbant ki, mert a hadsereg 1992-ben lefújta az első olyan algériai választásoknak a második fordulóját, amelyeken egyszerre több párt indulhatott. Az első fordulót a fundamentalista Iszlám Üdvfront (FIS) nyerte meg.