Elgázosították Hitler rokonát

Vágólapra másolva!
A több ezer mentálisan beteg, elgázosított áldozat egyike Adolf Hitler rokona volt - állítja két kutató. Aloisia V. Hitler apai nagyanyja testvérének az ükunokája volt, többek között depresszióban, skizofréniában szenvedett.
Vágólapra másolva!

A csak Aloisia V.-ként azonosított nő 49 évesen halt meg. 1940. december 6-án gázosították el a hartheimi kastélyban, az ausztriai Linztől nem messze - állította a Guardiannak Timothy Ryback történész. Az amerikai kutató jelenleg Salzburgban él, és a berchtesgadeni Obersalzberg Intézetet vezeti. Aloisia V. halálának körülményeire a múlt héten derült fény, miután az egyik levéltáros, Florian Beierl megtalálta a kórlapját egy bécsi gyógyintézetben, ahol kezelték.

A kórlapon szereplő pecsét szerint a nőt "bizonyíthatóan kivégezték" - közölte Ryback. "Fájdalmas látni, min ment keresztül ez a nő. Ez a dokumentum rávilágít az akkori rendszer brutalitására."

Az már korábban is köztudott volt, hogy Adolf Hitler családjában több szellemileg sérült ember volt. Egy 1944-es, évtizedek óta ismert Gestapo-jelentés Aloisia vérvonalát úgy jellemezte, mint "idióta leszármazottak" - mondta Florian Beierl.

A most megtalált kórlap szerint Aloisia skrizoféniában, depresszióban, érzékcsalódásban és más mentális betegségekben szenvedett. Gyakran zárták rácsos ágyba, ez a módszer akkoriban igen elterjedt volt. Azt nem tudni, Hitler tudott-e rokona betegségéről - tette hozzá Ryback.

Aloisia az ükonokája volt Hitler apai nagyanyja testvérének, vagyis a Schicklgruber család tagja volt. A családja közel állt Hitlerhez, például a náci vezér apja segített a nő apjának munkát találnia Bécsben.

A két kutató öt éve kutatja a Hitler családjában lévő mentálisan beteg rokonokat. A Schicklgruber család több tagja beteg volt, többen követtek el például öngyilkosságot - írta a Guardian.