Vágólapra másolva!
A spanyol katolikus egyház szerdán közleményben közölte, hogy nem tanácsolja az óvszerhasználatot, és nem változtatta egyház doktrínáját ebben a kérdésben, ehelyett önmegtartóztatást javasol alternatívaként.
Vágólapra másolva!

"Nem lehetséges az egyén erkölcsével ellentétes óvszerhasználatot tanácsolni" - közölte a spanyol püspöki konferencia, szóvivőjének és főtitkárának Juan Antonio Martínez Caminónak a szavaira reagálva.

A püspöki konferencia szóvivője az egészségügyi miniszterrel tárgyalva korábban azt mondta: a testület kész "együttműködni és szót érteni" a szocialista spanyol kormánnyal ebben a nagy horderejű kérdésben. Martínez Camino a The Lancet című orvosi szaklap tanulmányára hivatkozott, amely szerint az AIDS elleni küzdelemben egyaránt alkalmazni kell olyan módszereket, mint az óvszerhasználat és a szexuális önmegtartóztatás.

"Azzal ellentétben, amit egyesek állítanak, téves mondani, hogy ezek a kijelentések megváltoztatták volna az egyháznak az óvszerhasználattal kapcsolatos doktrínáját" - tette hozzá a püspöki konferencia. "Az egyetlen valóban tanácsos magaviselet az erkölcsi normákkal megegyező, felelős szexuális gyakorlat "- folytatódik a közlemény, az önmegtartóztatásra és a hűségre utalva.